Európa, vigyázz!

Amióta az 1932-től 1938-ig terjedő évek e kis dokumentumgyűjteményét összeállítottam és sajtó alá rendeztem, olyan esmények történtek, melyek a világnak, bár szétforgácsolt és szétszórt, de még mindig jelentékeny - mondhatnók: jobbik - felét a legmélyebb csalódásba, csüggedésbe, sőt kétsébeesésbe kergették, és e lapok tartalmát, felfogását, valamint a bennük foglalt jóslatot is sokak szemében bizonyára merőben elvaultnak, elértéktelenedettnek, a "történelem" által megcáfoltnak és meghazudtoltnak tünetik fel. A már kinyomtatott könyvecskéhez nem azért írom ezt az előszöt, hogy e véleménnyel szemben védekezzem. Az eseményeket, amelyeknek az utóbbi napokban és hetekben viszolygó-megrendült és rettenetesen felingerült szemtanúi voltunk, magam is mélységes és végzetes értelemben döntőknek tartom, s félek a kedvező ellenhatásokba és gyógyulásokba vetett minden reménykedéstől, amelyet a gyors fejleményekre és a rászeett népek várható észretérésére néhol, úgy látszik, alapítanak. A történetekben, melyek elfajult és hazugul-fölösleges békeszeretetből elkövetett gonosz árulásként mentek végbe, sokkal több a belső következetesség, sokkal mélyebben gyökereznek egy félig öntudatlan, de elszánt - meggyőződésünk szerint szerencsétlen és végzetes - európai közakaratban - melynek klasszikus képmutató intézői az angol államférfiak voltak -, semhogy évtizedekre azok Európát alakító hatását fel ne kellene ismernünk. Így hát tagadhatatlan, hogy az itt közöltekhez hasonló nyilatkozatok életértéke e pillanatra - és Európára - nézve pusztán történelmi értékké zsugorodott; egy olyan elvi felfogás lecsapódásai és emlékeztető jelei ezek, amely másnak, jobbnak és emberibbnek óhajtotta a németországi és európai fejleményeket, és amelyet éppgy elárultak, eladtak és feláldozták, mint azt a bátor kis országot, mely újtában állt az európai hegemónia felé törő német fasizmusnak.