Európai politikai rendszerek

osiris kiadó  | 2002  | kemény kötés  |  910 oldal

Libri Antikvárium
A második világháborút követő politikai, gazdasági változások, új parlamentáris rendszerek, Európa megosztottsága, majd pedig az 1980-as évek végén kezdődő átalakulási folyamat, szükségessé teszi, hogy a változásokat regisztráljuk, s a tényeket hozzáférhetővé tegyük a kutatás, az oktatás és minden érdeklődő számára. Ez a kötet erre tesz kísérletet. Európa országai ábécérendben szerepelnek, ezen belül az események kronológiai sorrendben követik egymást. A kézikönyv minden országot a következő felépítés szerint tárgyal: az illető ország politikai rendszerének, alkotmányának, választási rendszerének, törvényhozásának, végrehajtó hatalmának, etnikumának és vallásának rövid történeti leírása; parlamenti pártok felsorolása kronologikus sorrendben, a kormánypártok rövid története és a fontosabb programok ismertetése, (a pártprogramok lelőhelyének pontos feltüntetésével). A kormányok és a fontosabb kormányprogramok kronologikus ismertetése, dokumentumok közlése a lelőhelyek feltüntetésével. Ezenkívül minden országnál megtaláljuk a legjelentősebb kormányfők, illetve vezetők (pártvezetők, államfők) rövid életrajzát.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 790 Ft

A termék megvásárlásával

879 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
megkímélt szép állapotú
Kiadó osiris kiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:910
Súly1000 gr
ISBN2399962050610
ÁrukódSL#2110036415
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 790 Ft

A termék megvásárlásával

879 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King