Ez a föld...

FELESÉGEMHEZ . . . ... Lebediában történt... Több mint ezer éve ... Boldog békébe, juhot őriztünk a napsütéses pusztán, - mikor ránk zúdula Orkán ... Jött, bikabömböléssel... Tarjagos felhőhegyek sötét szikláit hömpölygetve ránk ... Jégeső-buzogányt, homokot nyilazott... A sátrak kötelékét eltépte ... A ponyvákat hasogatta, elhordta... A nyájakat maga előtt hajszolta... A bársonyfű legelőt lekaszálta... Sok-sok gyönge embert, állatot megfojtott ... Nem maradt semmink... Csak jégverte, vérző sebeink... Csak itt-ott összeszedett pár birkánk ... Csak a rongyok, amikben átázva dideregtünk... Ültünk, elbúsultan... Csüggedten némán ... Csak ti asszonyok éltetek, feleségem... Tüzet raktatok, vigasztalgattatok minket: - Ez még nem a vég!... Mert túléltük... És ha túléltük, ki is heverjük, bízvást!... Ne csüggedjetek hát, férfiak, - föl a fővel!..