Falképek a középkori Magyarországon (Színes és fekete-fehér reprodukciókat tartalmaz.)

Előszó Részlet a könyvből: "Az ezredfordulót követő egy-két évszázad során Itáliában a mozaik és a freskófestészet nagyjából egyenrangú szerepet tölt be, Franciaországban, északon azonban a falfestményeké az elsőbbség. Szűkebb témakör (kisebb még a szentek később oly népes serege), szimbolikus nyelvezet (a vallásos és erkölcsi tartalmakat rejtő olykor jelképes figuráké és ábrázolásoké), expresszív stílus (metaforikus kifejezés) jellemzi e román kori freskófestészetet. A gótika idején a témakör szélesen kibővül: a szentek élettörténetének megjelenítése során a világi környezet, esemény sajátosan keveredik a természetfelettivel vagy csodással, sőt nemegyszer annál nagyobb hangsúlyt is nyer. Epikus előadásmód váltja fel a román kor szimbolikus nyelvét, s a gótikus freskók stílusa előbb stilizáltan reálissá, a korszak vége felé pedig naturálisan elemzővé válik. Tovább gazdagodik a témakör a korai reneszánsz idején, mind gyakrabban ölelve magába világi eseményeket is. A művészi kifejezés eszközei megsokasodnak, a festői stílus életszerűvé formálódik. Szélesen terjeszkednek a freskók a falakon. A templom belső terének gyakran minden felületét festmények borították; a bordákkal osztott boltozatokon, az eleinte zömökebb, majd a magasabb és nagyobb ablakokkal áttört falakon, az ablakok rézsűjén, a pillérek oldalain, a hatalmas karéjú diadalíven csupa "szabálytalan" formájú felület fogadta a festőt. S e változatos alakzatokat, háromszögeket, trapézformákat, íveket a bordák, építészeti elemek, falnyílások elválasztják ugyan egymástól, de ugyanakkor az architektúra kompozíciója nagyobb egységbe is foglalja őket. Így adódik, hogy a kereszt-, háló- vagy csillagboltozatos szentélymennyezet, a tagolt oldalfalak sok és különböző alakú részfelületükkel bár osztott, mégis egységes képteret alkottak. Az ikonográfiai program feladata e bonyolult sík vagy gyakran görbült mezőket egységes szerkezetű, tartalmilag arányosan osztott ábrázolással borítani. A festő feladata pedig művét úgy komponálni meg, hogy önálló jeleneteket sorakoztatva fel, alkotása harmonikus egységet is alakítson." Fülszöveg A középkori Magyarország sokszorosan megtizedelt művészeti emlékei között a falképek viszonylag előnyös helyzetben voltak. Nem lehetett őket beolvasztani, mint az ötvöstárgyakat, nem voltak gyúlékonyak, mint a táblaképek, faszobrok vagy textilneműk, tehát valamivel nagyobb százalékban őrződtek meg. Sőt az általunk ismert falfestmények száma a szerencsés feltárások eredményeként még napjainkban is növekszik, egyre többet csillantva fel a középkori Magyarország művészetének gazdagságából. Radocsay Dénesnek, az Iparművészeti Múzeum nemrég elhunyt főigazgatójának avatott kalauzolásával végigkísérhetjük a fejlődést a számra nézve csekély, bár rangos alkotásokkal is büszkélkedő román kori kezdetektől a XVI. század elejéig, a reneszánsz általánossá válásáig. Talán az egész folyamat legérdekesebb része az olasz trecento igen intenzív, mélyen a XV. századba benyúló hatása, amely a magyarországi művészetet szélesebben és mélyebben érte, mint bármelyik más területet az Alpoktól északra. Volt, ahol nyilvánvalóan olasz mesterek dolgoztak, mint az esztergomi Várkápolnában, de még nagyobb azoknak a templomoknak a száma, amelyeket az ömellettük tanult helyi mesterek festettek ki. A könyv nem teljességre törekszik, csupán a legjelentősebb alkotásokat tárgyalja, de azoknak igen részletes bibliográfiáját is nyújtja. A fényképek a festmények jelenlegi állapotát mutatják be, és többségükben - a színesek kivétel nélkül - e könyv számára készültek. 77 színes és 47 fekete-fehér képpel.