Farkasvér

libri könyvkiadó  | 2024  | karton  |  232 oldal

Libri Antikvárium
Mesteri regény az egyén természet iránti felelősségéről, az öregségről és arról, hogy mi tesz bennünket emberré Ulf egész életét az erdőben töltötte, fákat vágatott ki, vadakra lőtt. Amikor azonban egy hideg téli reggelen megpillant egy farkast a lápon, nem sejti, hogy e találkozás örökre megváltoztatja az életét. Attól a naptól fogva ugyanis az álom és az ébrenlét határán eggyé válik a farkassal. Látja, amit ő lát. Teszi, amit ő tesz. Fut. Vadászik. Párosodik. A hetvenes éveiben járó vadászt ez az élmény arra készteti, hogy alapjában értékelje át a közösséghez, a múltjához, sőt saját magához fűződő viszonyát, és élete végén óvatosan megpróbáljon szembenézni önmagával: azzal, hogy ki lett belőle, és azzal, hogy ki lehetett volna. Ám a farkas megjelenése nemcsak őt változtatja meg, hanem a svéd kisváros mindennapjait is felbolygatja. Nem mindenki nézi jó szemmel a ragadozó közelségét, és csak idő kérdése, hogy felboruljanak a kisváros erőviszonyai, és elszabaduljanak az elfojtott indulatok. A Farkasvér finom, magával ragadó regény a természetről és az emberi lélekről. Ott a helye Ernest Hemingway, Jón Kalman Stefánsson, Richard Powers legjobb művei mellett.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 420 Ft

A termék megvásárlásával

342 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó libri könyvkiadó
Kiadás éve2024
Oldalak száma:232
Súly400 gr
ISBN2399960751786
ÁrukódSL#2111867612
Kötéskarton

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 420 Ft

A termék megvásárlásával

342 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor