Fehér szavak

szent istván társulat  | 2013  | papír / puha kötés  |  386 oldal

Libri Antikvárium
Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a Pálos Rend múltja még mindig ismeretlen sok honfitársunk előtt. Szervesen következik ez abból, hogy rendünk több alkalommal is kénytelen volt beszüntetni működését, hogy több alkalommal is kényszerítették kolostoraink lakóit, hogy végleg elhagyják azt a helyet, amelyet isteni meghívásra egész életükre szólónak gondolták. Az egykori pálosok emléke már-már örökre eltűnni látszott nemzetünk emlékezetéből. Az utóbbi időben azonban egyre többen kezdtek el foglalkozni mind a régi korok, mind a XX. század pálos szerzeteseivel, köztük azokkal a kiemelkedő személyekkel is, akik kiálltak katolikus hitükért, és hűségesek maradtak szerzetesi fogadalmukhoz. Elmer István e könyvében az írói fantázia segítségével jelenik meg néhány egykori pálos elődünk. nem az életrajzi hitelesség, hanem a pálos lelkület ábrázolása volt a szerző elsődleges célja. Bemutatja, hogyan gondolkodhatott egy pálos szerzetes, segít nekünk elképzelni, milyen lehetett eleink élete békeidőben és háborúságok idején. Hiszem, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, kedvet kap ahhoz, hogy alaposabban megismerje szerzetünk történetét. A könyv szavai és gondolatai ösztönözhetnek minket, hogy saját lehetőségeinkhez mérten, szebb és élhetőbb világot teremtsünk magunk körül. (P. Bátor Botond O.S.P.P.E. tartományfőnök)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2013
Oldalak száma:386
Súly453 gr
ISBN2399994382079
ÁrukódSL#2109220885
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét