Fényben viharban

szépirodalmi könyvkiadó  | 1958  | félvászon  |  430 oldal

Libri Antikvárium
A kiadói keményborító szélei, sarkai kopottak, főleg a gerinc szélén. A borító enyhén kopott. E könyvemben az évek távolából tekintek vissza a múltba. Emlékezetem hajszálfonalán lebegve idézem vissza a történteket, és egyre inkább érzem, mily gyarló matériára bíztam magamat. Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat: soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént. És, ha netalán fölnagyított felvételt mutat egy könnycseppről vagy egy gyermeki arc mosolyáról, s ugyanakkor csak halovány körvonalakkal rajzol meg köztudott történelmi eseményeket, ez is csak azért van, mert Emlékező átengedi magát érzései eleven sodrának. Ha elgondolom, mint tornyosultak egymás fölé az évek 1919 óta, mint fordult ki sarkából a világ: mi minden történt bennünk és velünk e dúló és teremtő évtizedek során; csodálkozom, hogy élek, hogy élünk, akik élünk. Mert csoda minden megmaradt élet az apokalipszis éveiből. Csoda, hogy van még szem, amely látta, fül, amely hallotta, szív, amely érezte, emlékezet, amely megőrizte, s az emlékezőnek szava, hogy elbeszélje. Csak olyan mesét mondhatunk a világról a világnak, amilyen tőlünk telik: olyan okosat, szépet, vagy balgát, amilyenek magunk is vagyunk. Ilyen érzések közt folytattam az "Egy asszony a milliók közül" történetét. Tudom, óriások útját kellet volna fölmérnem parányi erőmmel, és még a magamét is nehéz volt újra bejárnom.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 680 Ft

A termék megvásárlásával

168 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1958
Oldalak száma:430
Súly349 gr
ISBN2310001420133
ÁrukódSL#2111520105
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 680 Ft

A termék megvásárlásával

168 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét