Földisten lánykérőben - Finnugor mitológiai és történeti énekek

európa könyvkiadó  | 1982  | vászon  |  425 oldal

Libri Antikvárium
Ez a kötet az 1979-ben megjelent finnugor népköltészeti antológia, a Hozott isten, holdacska! folytatása, noha önmagában is kerek egész. A korábbi gyűjtemény az Uráltól nyugatra élő nyelvrokonaink varázsigéit, imádságait és siratóit mutatta be, ez a válogatás mitikus és történeti énekeiket, hősénekeiket és balladáikat teszi közkinccsé magyarul, ezúttal is Bereczki Gábor válogatásában. Folytatás ez a kötet egy másik tekintetben is: Tandori Dezső a Hozott isten, holdacska! egyik fordítójaként annyira megszerette ezt a költészetet, hogy most egymaga vállalkozott a teljes anyag magyarul való megszólaltatására. Az első részből, amely finn, karjalai és izsor énekeket mutat be, főként a kalevalai mondakör eredeti darabjait ismerhetjük meg, továbbá Lönnrot másik híres gyűjteménye, a Kalevipoeg epikus énekeinek népi forrásait. (Lönnrot tudniillik itt is és a Kalevalában is jelentős mértékben átdolgozta a felhasznált népköltészeti gyűjtést. Az észt anyag túlnyomó része a rendkívül archaikus népköltészetet őrző kelet-észtországi szetuktól származik. A mordvinok balladái közt megtaláljuk a magyar Kőmíves Kelemen közeli rokonait is. A sort a zürjének (komik) epikus költészete zárja, amely nagyrészt csak az utóbbi egy-két évtizedben vált ismeretessé.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
szerkesztő által dedikált
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1982
Oldalak száma:425
Súly400 gr
ISBN2399981758443
ÁrukódSL#2109887896
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött