Forradalom után (Cserépfalvi kiadás)

cserépfalvi kiadása  | 1948  | félvászon  |  208 oldal

Libri Antikvárium
Saját képekkel - Ismertető: A második világháború utolsó éveiben a magyar nép már szinte egészében megérett a forradalmi változásra, sokkal inkább, mint az első világháború alatt. A forradalminak minősíthető, az emberek életmódját hirtelen, váratlanul és kivédhetetlenül átalakító változásoknak szinte végeláthatatlan sorozata mégis az első világháború után következett be, a két, októberi és bolsevista forradalmon és a fehér terroron át a Horthy-korszak berendezéséig, mely az ellenforradalmat megszervezve hosszú időre lehetetlenné tett újabb forradalmi megmozdulásokat. A nyugtalanság e három-négy esztendejéhez képest a második világháború vége óta élteit két év a nyugalom korszakának tűnhetik fel a kortárs szemében, aki csak itt-ott, a politika perifériáin vehetett észre forradalmi frazeológiát, s egyébként mindegyik uralkodó párt iparkodott őt megnyugtatni, hogy forradalom helyett lassú, meggondolt, előre kitervelt átalakulás, az ú. n. evolúció a célja. A vesztett háború után, a megszállás idején tényleg sokkal kevesebb forradalmi megmozdulás ment végbe az országban, mint 1918-20. között. És mégis elmondhatjuk, hogy 1918-20. korszakával szemben a mi mostani éveink azok, melyek megértek a forradalmi változásra, s amelyekben - az evolúció hijján - régóta esedékes forradalom megkezdte a közelmulttól független, azzal ellentétes berendezkedéseit, s hozzá tehetjük: ezeken dolgozik ma is, holnap is.- További ismertető: "Belelapozás". - - Tartalom: Bevezetés 5 Valahol utat vesztettünk 11 Egyetlen menekvés: a forradalom 47 A forradalom elindul 77 Az új szomszéd 115 A középosztály tragédiája 159 Új formák felé 179
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képekkel (állapotfotó). Vigyázva olvasott példány. Ismertető/ízelítő: "Belelapozás".
Kiadó cserépfalvi kiadása
Kiadás éve1948
Oldalak száma:208
Súly250 gr
ISBN2399967333190
ÁrukódSL#2110894148
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét