Füst és fény

gondolat kiadói kör  | 2015  | papír / puha kötés  |  215 oldal

Libri Antikvárium
Ki az a Mánta György? Az irodalmi közvélemény, az olvasók alig-alig tartják számon. Azért-e, mert nem szervezte, alakította céltudatosan a pályáját? Mert túlontúl szemérmes természete van? Mert nem érezte szükségét, hogy helyet keressen magának? De közben minden mondatában érezni, hogy kedvét leli az írásban, a megfogalmazásban, a szöveg, a szerkezet megmunkálásában.Egy korai, már érett novellája hat évtizeddel ezelőtt megjelent egy nem akármilyen folyóiratban, de aztán, ezért-azért, jó ideig nem tett közzé vagy nem is írt semmit. Messze volt már pályakezdő korától, mikor újra tollat fogott. Elbeszélései sűrűn megjelentek pesti és vidéki folyóiratokban, egyiket az év legszebb novellái közé is beválogatták, mégsem lett igazán kelendő. Talán azért sem, mert ízlését, tehetsége természetét követve, hagyományos prózát írt, nem igazodott semmiféle divathoz. Én leginkább azt szeretem benne, hogy azt az anyagot használja írásaiban, amit a 20. század második fele kínált neki, ezt az én korosztályomnak még ismerős, még eleven világot. De nem csak krónikát ír. A történeteket könnyen mozduló képzelete átszínezi, kiteljesíti, alakjait szükség szerint átrajzolja, előhívja, a prózai valóba illeszti a féltudat, a félálomvilág különös képeit. Tudatosan szerkeszt, tudja, milyen fontosak a szövegbe vágott hézagok, az elhallgatások. Érdemes kézbe venni könyvét. Lator László
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó gondolat kiadói kör
Kiadás éve2015
Oldalak száma:215
Súly300 gr
ISBN2399968856766
ÁrukódSL#2111341750
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King