Gépindák

A Zokogó Majom igazi, rohasztó ksi ivó volt az erőmű tövénél. Nem árt hangsúlyozni: ivó volt, és nem kocsma. A kocsma a társasági élet szentélye, a nagy beszélgetések, óvatos politizálás, vaskos anekdoták színtere, ahol az ital csak olyan mellékes tényező, arra szolgál csupán, hogy megolajozza a mindennapi szótlan robot folytán berozsdált nyelveket. A Zokogó Majom viszont ivó volt, ide csak inni jártak, hallgatagon, főtevékenyésgként űzve az ivást, minden erővel az alkoholra koncentrálva, szakadatlanul fújva a keserű füstöt. A többség még reggel kezdte az ivást, munkába menet. Az erőmű melletti trafikban nem is kellett kérni, csak úgy elé rakták az embernek a kisüveges kevertet és a Népsportot, az ember leszűmolta a pénzt, és már haladt is a néma, kanyargós sor tovább. Munka után a Zokogó Majomba vonultak a munkások, éppoly hallgatagon, ki akarták lúgozni agyukból a mechanikus cselekvéssort, mely egy fél napra elsikkasztotta emberi mivoltukat, el akarták felejteni az ezerszer végzett mozdulatokat, fülükből ki akarták űzni az erőmű kínzó zajait, és ahogy telt a testük savanyú sörrel és a kétes eredetű pálinkával, úgy kezdett visszatérni beléjük a bizonyosság, hogy ők valahol mégiscsak emberek volnának.