Gyermek a kora újkori Magyarországon

mta történettudományi intézet  | 1996  | papír / puha kötés  |  172 oldal

Libri Antikvárium
Megjegyzés: Fekete-fehér illusztrációkkal. FÜLSZÖVEG A jelen kötet egy nagyobb munkálat eredményeinek egy részéből készült tanulmányokat tartalmaz. A munka azzal a céllal indult, hogy kiderítsük: a magyarországi forrásadottságok megengedik-e a gyermekek, illetve a gyermekkor történetének kutatását. A gyermekkor történetén a gyermekeket övező társadalmi felfogás, a gyermekekkel és a szülőkkel szemben támasztott társadalmi követelmények, vagyis eszmék történetét értjük. A gyermekek története pedig a gyermeket érintő, rendszerint a családban megvalósult vagy a család döntésén alapuló gyakorlati cselekedetek számbavételéből jön létre. A kettő, az elmélet és a gyakorlat, a társadalmi normák, illetve a társadalom cselekedetei - mint az élet sok más területén - a gyermekek esetében sem feltétlenül estek egybe. A magyarázat a gyermekekről szólva valószínűleg abban van, hogy míg az eszmék alakulása során bizonyos öntörvényűség érvényesül, a gyermekeket érintő cselekedeteket maguk a gyermekek, az ő igényeik, valamint a mindennapokban mutatott reakcióik befolyásolják. Vissza TARTALOM A gyermek és a gyermekkor a történetírásban. (Bevezetés helyett) Figyelemkeltés a kutatásban 7 o Forrásadottságaink 8 o Elveszett képek 10 o Kezdeti kutatások 11 PÉTER KATALIN: A gyermekek első tíz esztendeje 15 így fogantak... 15 o Védekezés a gyermekáldás ellen 18 o Várandós állapotban 21 o A gyermek világra jön... 24 o Fiúk és lányok 26 o Anyák és apák 29 o Egészségi állapot és nevelés 35 o Betegségek és halál 41 HORN ILDIKÓ: Nemesi árvák 51 Árvának lenni 52 o A végrendelet 54 o A gyámok 56 o A félárvák 59 o A teljes árvák 62 o Özvegy anya és gyermekei 64 o A mostohaanya 69 o A mostohaapa 72 o Az árvaság mérlege 76 FAZEKAS ISTVÁN: Batthyány Ádám és gyermekei 91 A nemesi udvarban 91 o Gyermekekre várva 92 o Jezsuita iskolában Sopronban 94 o Középfokú tanulmányok Grazban 99 o A nagyobbik fiú külföldi utazásai 102 o A kisebbik fiú 105 o A testvérek további sorsa 105 FEJES JUDIT: Az Esterházyak házassági politikája 1645 után 115 A dinasztia alapítója 116 o Vagyon és házasság 116 o A nádori udvar 118 o Az atyai nevelés elvei 120 o Dinasztia-építés 122 o A rokonság egyben tartása 126 o Esterházy Miklós öröksége 128 o Gyámok és rokonok 128 o A végakarat teljesítése 134 o Esterházy László házassága 139 o Mária és Homonnai György frigye 142 o A titkos esküvő: Pál és Orsolya 145 o A vagyonmegtartás szempontja 149 o A legkisebb fiú házassága 157
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 13 490 Ft

A termék megvásárlásával

1 349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Szép állapotú
Kiadó mta történettudományi intézet
Kiadás éve1996
Oldalak száma:172
Súly400 gr
ISBN2399987228704
ÁrukódSL#2111510284
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 13 490 Ft

A termék megvásárlásával

1 349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény