Gyermekbántalmazás

medicina könyvkiadó zrt.  | 2016  | cérnafűzött, keménytáblás  |  328 oldal

Libri Antikvárium
A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy segítse a korai felismerést és az egészségügyi szakemberek objektívjén át megmutassa azokat a tüneteket, jeleket, amelyek bántalmazás gyanúját kell, hogy keltsék. A szerkesztők a könyvben részletesen elemezik a gyermekbántalmazás fajtáit, a sérülések, megbetegedések formáit, vizsgálják a rizikófaktorokat, az epidemiológiai elemzések eredményeit, a bántalmazás igazságügyi orvostani vonatkozásait, a megelőzés lehetőségeit és a jogi szabályozást. Bemutatják azt a nagyívű szociális-történeti változást, melynek eredményeképpen kialakult a jelenlegi gyermekvédelmi rendszer. A társadalmi mozgások körforgása mellett új típusú bántalmazási formák jelentek meg, mint amilyen pl. a kiber-bántalmazás, a közösségi hálókon terjedő agresszió, kriminális magatartás vagy akár a túlzottan nagy szülői elvárások. A gyermekbántalmazás klasszikus típusainak, a fizikai-, szexuális-, érzelmi bántalmazásnak, az elhanyagolásnak és a kizsákmányolásnak a bemutatása a különböző orvosi diszciplinák kimagasló képviselőinek bevonásával történt. A határozott célkitűzésnek megjelölt interdiszciplinális szemlélethez a társadalomtudományok, a pszichológia és a jogtudományok jeles tagjainak közreműködése is elengedhetetlen volt. Könyvet jó szívvel ajánljuk minden gyermekekkel foglalkozó szakembernek; elsősorban az orvosoknak, védőnőknek, szociális munkásoknak, orvostanhallgatóknak, főiskolai hallgatóknak, valamint pedagógusoknak és a gyermekvédelmi rendszerben dolgozó szakembereknek, a nyomozó hatóság, az ügyészség és az igazságszolgáltatás képviselőinek, akik érdeklődnek a gyermekkori bántalmazás témaköre iránt. Bízunk abban, hogy segítséget ad a szakembereknek a gyermekbántalmazás felismerésében, a terápiában és a megelőzésben egyaránt, valamint a képzésben, továbbképzésben nemcsak azáltal, hogy a témához kapcsolódó természettudományos és társadalomtudományos ismereteket közvetít, hanem, hogy szemléletformáló hatású lesz a gyermekbántalmazással kapcsolatban a zéró tolerancia elérése érdekében.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 490 Ft

A termék megvásárlásával

849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve2016
Oldalak száma:328
Súly600 gr
ISBN2399986350666
ÁrukódSL#2109520449
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 490 Ft

A termék megvásárlásával

849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött