Gyógyító növények (A gyógynövényekről általában; Hazai gyógynövényeink részletes ismertetése; A gyógynövények mint gyógyszeripari alapanyagok; Gyűjtési naptár és a száradási arány táblázata...)

medicina könyvkiadó zrt.  | cérnafűzött, keménytáblás  |  512 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG A Gyógyító növények c. könyv 1974-ben megjelent negyedik kiadása az iránta megnyilvánult nagy érdeklődés következtében rövid idő alatt elfogyott. Ez a körülmény, valamint a fejlődés és az olvasók által támasztott igények szükségessé tették az ötödik, átdolgozott és bővített kiadás megjelentetését, amellyel a szerzők minden bizonnyal kielégítik az érdeklődőket. A gyógynövények iránti érdeklődés világszerte, nálunk pedig különösen nagymértékben növekszik; szaporodik mind a gyógynövénygyűjtők, mind pedig a gyógyteákat fogyasztó közönség tábora. A gyógyszeripar is egyre gyakrabban fordul a gyógynövényvilág szinte kimeríthetetlen forrásaihoz. Az új fejezetekkel kiegészített ötödik kiadásban a szerzők által közreadott anyag nagymértékben segítheti a gyógtynövénygyűjtőket, valamint a gyógynövényáruk forgalmazásával és feldolgozásával foglalkozókat is munkájuk elvégzésében; nem utolsósorban pedig a gyógyteákat fogyasztó, vagy éppen fogyasztani kívánó közönségnek nyújt hasznos tanácsokat. Őszintén kívánom, hogy ez a kiadás is olyan sikereket érjen el, mint az előzők. Dr. Buchmann Othmár a Gyógynövénykutató Intézet Gyógynövényminősító Osztályának ny. vezetője Vissza TARTALOM Előszó az ötötdik kiadáshoz (Dr. Buchmann Othmár) 5 Bevezetés 7 ELSŐ FEJEZET A gyógynövényekről általában 11 A magyar gyógynövény-kereskedelem kialakulása 19 A gyógynövény és a drog fogalma 22 A drogok hatóanyagairól és azok hatásáról 26 A drogok legismertebb hatóanyagai 27 A haladó tudomány a gyógynövényekről 42 MÁSODIK FEJEZET A gyógynövénygyűjtésről általában 45 A gyógynövénygyűjtés, -szárítás, -kezelés gyakorlata 49 A gyógynövényáruk csomagolása, szállítása, minősítése 58 A gyógynövények üzemi feldolgozása. Minőségi követelemények 61 HARMADIK FEJEZET Hazai gyógynövényeink részletes ismertetése 68 Gyógynövénytermesztés 290 Hazai gyógynövényeink helye a növényrendszerben 293 A drogokról 298 A VI. Magyar Gyógyszerkönyvben hivatalos drogok jegyzéke 298 A könyvben szereplő drogok, szervek szerinti csoportosításokban 299 A külföldi eredetű drogok ismertetése 305 NEGYEDIK FEJEZET A gyógyteák elkészítéséről és alkalmazásáról 331 Gyógynövényeink betegségek szerinti alkalmazása 331 Gyógynövényeink hatás szerinti felsorolása 344 Gyógyteakeverékek 353 ÖTÖDIK FEJEZET A gyógynövények felhasználása 401 A gyógynövények mint gyógyszeripari alapanyagok 401 Gyógyszeriparunk gyakoribb növényi drog alapanyagai 402 A gyógynövények mint fűszerek 404 Gyógynövények a kozmetikában 408 A gyógyfüvek mint likőrfűszerek és italalapanyagok 410 A gyógynövények mint az ipar által felhasználható alapanyagok 413 HATODIK FEJEZET Gyűjtési naptár és a száradási arány táblázata 415 Gyógynövény-herbárium készítése 421 Gyógyszerkönyvek, szabványok 426 A gyógynövényáruk raktározása és a raktári kártevők elleni védekezés 430 Áruraktározási feladatok, óvórendszabályok 431 Állati kártevők és károkozók ismertetése 433 Az állati kártevők elleni védekezés 438 Gyógynövényekkel foglalkozó intézményeink és szerveink 444 Magyar - latin - német - orosz gyógynövényszótár 447 Összevont rész 447 Latin gyógynövénynevek 470 Német gyógynövénynevek 475 Orosz gyógynövénynevek 480 Irodalom 485 Név- és tárgymutató 487
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 890 Ft

A termék megvásárlásával

489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Oldalak száma:512
Súly300 gr
ISBN2310009069389
ÁrukódSL#2111708659
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 890 Ft

A termék megvásárlásával

489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King