György Lajos életműve - Erdélyi tudományos füzetek 210. (1992)

KÖLLŐ KÁROLY GYÖRGY LAJOS IRODALMI MUNKÁSSÁGA Könyvészeti adalék Megjelent a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség anyagi támogatásával A sorozatot szerkeszti : DÁVID GYULA Készült a Református Egyház Misztótfalusi Sajtóközpontjának nyomdájában Kései jóvátétel Kettős évforduló hozta emlékezetünkbe rég tovatűnt alakját, s teszi múlhatatlan feladatunkká a szembenézést roppant gazdagságú, ám hosszú időn át igaztalanul mellőzött örökségével. 1990 áprilisában emlékeztünk születésének százados évfordulójára, s ugyanez év decemberének utolsó napján volt negyven esztendeje, hogy miközben betegágyához riasztó élességgel betört a szilveszterezők hangos dáridója, ő nehéz haláltusáját vívta, s mielőtt újesztendőt jelzett volna az óra, egy pillanatra még lepergett előtte megélt hatvan évének eseménysora, majd végsőt sóhajtva csendesen elszenderült. Jelképes értelmű és elmélkedésre késztető ez a halk, észrevétlen távozás. Mióta 1947 őszén eltávolították egyetemi tanszékéről, majd sorra számolták fel vagy forgatták ki lényegi mivoltukból azokat az intézményeket, egyesületeket és alkotóműhelyeket, melyek létrehozásában és formálásában oroszlánrésze volt, és amelyekhez mindennapi munkája évtizedeken át oly szorosan hozzákötődött, s végtére még akadémiai tagságától is megfosztották -- e történések láncolatában oly dermesztő viszonyok térhódítását láthatta, melyek között aligha marad hely az általa vallott és negyven éven át szolgált humánus értékek számára. Nem tudni, ez a szellemet béklyózó jégkorszak, avagy a fizikai létét fojtogató végzetes kór, a fehérvérűség okozta-e neki a nagyobb és kínzóbb szenvedést azokban a végzetes órákban. Egy dolog azonban bizonyosnak látszik: mint mélyen hívő ember és a történetek tudója, meg lehetett győződve róla, hogy a hűséggel és odaadással végzett szolgálat, az alkotói teljesítmény nem veszhet el nyomtalanul. Még ha nyomasztó csend és szellemi süketség kíséri is észrevétlen távozását. Annak a György Lajosnak, ki az előző évtizedekben rendszerint tanulmánnyá érlelt méltatásokkal búcsúztatta távozó tudóstársait, az akkori fagyos időkben még pár soros nekrológ sem dukált. Esztendők teltével is inkább csak a durva, otromba támadások maradtak el, a lesajnáló észrevételek és oldalvágások azonban továbbra is jelezték, hogy vele szemben tartós az ideológiai szigor. Két évtized múltán -- egy tudománytörténeti áttekintésében -- elsőnek Jancsó Elemér szólt munkásságáról elismerően, majd kevéssel utóbb Dávid Gyula méltatta komparatista kutatásainak jelentőségét. Az életmű átfogó s az akkori időkben úttörő szándékú és értékű felmérésére Katona Ádám vállalkozott, mégpedig egy olyan szerencsés pillanatban, midőn a Korunk szerkesztői -- valamelyest lazítva az ideológiai merevségen -- kísérletet tehettek rá, hogy múltunk és jelenünk valós értékeinek szolgálatát felvállalják. Ez a bátor és főbb tételeiben máig érvényes írás, valamint Katona újabb dolgozata adhatott biztatást a hajdani tanítványnak, Kovács Ferencnek, hogy Dávid Gyula hatékony szerkesztői segítségével sajtó alá rendezze és közreadja György Lajos legjobb tanulmányait, gazdag jegyzetapparátus és a tudósi örökséget bemutató tanulmány kíséretében.