Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban I-III.

Dr. Bona Gábor honvéd ezredes, hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet igazgatója 1948. dec. 13-án született Budapesten. Édesapját rövidesen kinevezték a Pécsi Tanárképző Főiskolára a földrajz tanszékvezető tanárának. Gazdag könyvtáruk volt melynek egy része még a ráckevei tanító Bóna nagypapától maradt. Kilenc-tíz éves korában itt került kezébe Gracza György ötkötetes munkája, melyet a szabadságharcról írt. Ez keltette fel érdeklődését 1848/49 iránt olyan mértékben, hogy később kaposvári középiskolás évei alatt minden könyvet, írást, regényt elolvasott, ami a szabadságharcra vonatkozott. Egy író- olvasó találkozón ismerte meg Veres Pétert, aki megkérdezte a résztvevőket, hogy ki olvasta Gracza György könyvét? Ő jelentkezett egyedül. Nagy írónk megdicsérte, majd hosszasan elbeszélgettek 48-ról. Ez az esemény szilárdította meg elhatározását, hogy további életét a történelem tudományának és azon belül az 1848-49-es szabadságharc kutatásának szenteli. A következő állomás 1968-73-ig a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem volt, ahol történelem-földrajz szakos diplomát szerzett. Ezután mindjárt jelenlegi munkahelyére a Hadtörténeti Intézetbe került, ahol azóta is folytatja kutató munkáját. 1978-ban doktorált, 1986-ban kandidátusi fokozatot szerzett és ebben az esztendőben a Hadtörténelmi Közlemények folyóirat főszerkesztői tisztét is elnyerte. Ekkor őrnagyi rangja volt, 1991-től alezredes, 1995-től ezredes és kinevezték a Hadtörténeti Intézet igazgatójának. 1983-ban jelent meg első munkája a ,,Tábornokok és főtisztek a szabadságharcban", majd 1987-ben a ,,Kossuth Lajos kapitányai" következtek. Ebben a kötetben a huszonötéves kutató munka során összegyűjtött, több mint 8000 hadnagy és főhadnagy személyi adatait rögzíti, nemcsak a hadseregben betöltött beosztásaik szerint, hanem a fegyverletétel után is követi életútjukat, ahol lehet, egészen halálukig. A száraz adatok sokaságában figyelemre méltó érdekességet is találunk, ha összevetjük a születési és a hadba vonulási évszámokat. Tizenöt-tizenhét éves fiatalok sokaságát találjuk, akik önként jelentkeztek a honvéd seregbe. Ezek a fiúk helytállásukért, vitézségükért kapták meg a tiszti rangot. A fegyverletétel után többségüket besorozták a császári hadseregbe közkatonaként, ahol olykor 8-10 esztendő eltöltésére kényszerültek. Ez volt a büntetés... Manapság (is) sok bírálat éri a serdülő fiatalság szellemiségét. Szilárd hitem azonban, ha ellenség támadna országunkra, csakúgy, mint 48-ban és 56-ban, a magyar fiúk legnagyobb része önként sietne a Haza védelmére. A tudományos munka mellett a szerző kimagasló érdeme, hogy a példaképeket is bemutatta.