Hagyományok a máglyán - A magyar történetírás válsága

Az 1940-ben megjelent történetfilozófiai pamflet arra a kérdésre keresi a választ, hogy hol a népi kultúra helye a magyar történetírásban és ezen keresztül magában a magyar kultúrában. A szerző fő vitapartnere Szekfű Gyula és rajta keresztül a szellemtörténeti irányultságú, állam és politika központú történetírás. Ez, a magyar történelmet csak a kereszténység felvételétől és Szent István államától számító, és csak a magas kultúrára figyelmet fordító történetírás nem képes átfogni a teljes magyar történelmet, mert nem vet számot az ősműveltségnek a paraszti kultúrában továbbélt hagyományával. A kötet művészettörténeti elemzéseiben Lechner Ödön, Lajta Béla és Feszl Frigyes építészetén keresztül érvel amellett, hogy a népi kultúrát a magas kultúrával ötvöző romantikus művészet magasabb rendű, mint a csak nyugati mintákat szolgaian másoló klasszicizmus. A művészettörténeti tanulmányokat és kutatásokat is végző építész ezzel a kötetével a két világháború közötti magyar értelmiséget is élénken foglalkoztató "Mi a magyar?" kérdéséhez kívánt hozzászólni; és a magyar művelődés feladatának a Bartók Béla-i és Lechner Ödön-i út követését, az autentikus magyar kultúra megismerését és felmutatását jelölte ki.