Hajnali háztetők

A Hajnali háztetők - 1944-ben jelent meg a Magyar Csillag című folyóiratban folytatásokban - hármas portré volt. A "Hegedülő férfi, ülő akt és egy titkos prostituált képmása" című festmény alakjainak története. Vagy mégsem? 1957-ban újra megjelent, könyv alakban, kiegészítve. S az író ekkor a negyedik szereplőre, Both Benedekre, a festőre hívta fel olvasói figyelmét: "...a festő tiszta hangja közvetíti igazán, az ő ép szeme, éles, nem ítélkező, hanem teremtő látása próbálja létrehívni a kisregény valódi tartalmát. A vidám, hitvány csirkefogó Halász Pétertől sem a gyerekkori barátságát nem tudja teljesen megtagadni, sem bizonyos fokú együttérzést, mert a társadalom kitaszítottjának látja. Elbeszéléseinek naivitásából alig lehet kihámozni még a puszta tényeket is, hogy az úri világnak ez a "kivetettje" végül kitűnően beleilleszkedik mindenféle társadalomba, hogy barátjától rendre elszedi szerelmét, hivatását, művészi rangját. Both Benedeknek a világról alkotott elképzelését nem tudják megrendíteni az urak és a stricik, hideg kisasszonyok és a stricikurvák, háborúk, rémuralmak, inflációk, "túlkapások", szektás vagy opportunista törtetők, ahogy nagyobb árulások és megalázások sem tudták megsérteni naiv integritását: hogy a valóságba lehet "lelkünk teremtő erejével szépséget, igazságot és jóságot lehelni", az emberi létnek némi méltóságot kölcsönözni, s hogy "az embernek kell valamit csinálni az életben", például lefesteni Budapest csúf háztetőinek hajnali transzcendens szépségét."