Hajszálgyökerek

,,A Hajszálgyökerek nem teljesen véletlen könyvcím - írja az elmúlt három évtized kötetben kiadatlan esszéit, portréit, útirajzait, tanulmányait és interjúit keletkezésük sorrendjében összefogó, új könyvéről Illyés Gyula. - Eredetileg egy cikksorozat tetejébe íródott, akkor még így: A nemzeti érzés hajszálgyökerei. Még előbb pedig, a kézirat fejére így: A közösségi tudat hajszálgyökerei. A hajszálgyökerek a gondolat tapogatózását akarták érzékeltetni. Az eszmék, akár a fák, a derék- és karvastagságú csápjaikkal tartják magukat egyenesen a termő talajon, a valóságban. De napi táplálékukat a cérnavékony, a csipkefinom bolyhocskáikkal szerzik. Azokkal végzik terjeszkedésüket is, azokkal a kis előőrsökkel. Mi táplálhatja vajon - vagy mi mérgezheti - napjainkban a nemzeti érzést? - eredetileg tehát ezt a vizsgálódást akarta bevezetni ez a növénytani hasonlat. De a vizsgáló módszert nem akkor használtam először. Nem is utoljára. Mi biztosítja vajon még egy-egy - a nemzeti érzésnél is alaposabban körülírt, mert régebb óta megfigyelt - jelenség mai talpon állását, meggyökeresedettségét? Mivel erősíti vajon korunk ezt és ezt az eszmét, és satnyítja meg amazt? Azaz, hogyan működik vajon jelenlétünkben a közösségi tudat? Hol s miképp észlelhető a szellemi - s a művészeti - élet érintkezése a valóságos, a köznapi élettel: hogyan hat az egyik a másikra? Ez a nem műfaj szerinti, hanem - nagy szökkenésekkel is - időrendben való fölsorakoztatás tán arra is jó lesz, annak a nyomon követésére: mint alakul, fejlődik, tér vissza újra egy elmében egy gond, századunk tán legnagyobb soron levő gondja. Hogy az anyagi termelés megszervezésével, a testet tápláló közösség megteremtésével párhuzamosan, hogyan alakítsuk ki azt a közösséget, első föladatként azokat a közösségeket, amelyek a szellemet táplálják egészségesen; amelyek a tudatot - a szívet - szabadítják emberhez méltó létre. Útleírásban, könyvkritikában, visszaemlékezésben merülnek föl azok a hajszálgyökérhez hasonlított kérdések: mi is a nemzet, az emberek értékvédő összetartozása, itt és most? És hogyan szolgálhatja azt a majdani egy nagy hazát az irodalom? Hogy működése több legyen, mint az elme fényűzése. Mi indokolja ilyen fejtegetések láncolatában fölvillantani Baudelaire, Breton, Picasso alakját, a jövőre szűkülő éles szemükkel? Irányjelzőül, hogy milyen tágnak akarjuk mi is azt a jövőt, a mégis, lám, megteremthető otthont."