Hangya Peti

könyvmolyképző kiadó kft.  | 2004  | kemény kötés  |  60 oldal

Libri Antikvárium
Mire másnap megvirradt, a kõrakás mellett egy takaros kis házikó állt. Az alapja homokból készült, a homokot Peti csiganyállal ragasztotta össze. A gerendákat gallyból faragta, a falakat fűbõl fonta, a tetõt fakéregbõl eszkábálta. Két kéménye volt a házikónak, az egyik pitypangkocsányból, a másik téglából. Az ajtón ez a felirat büszkélkedett: „Hangya Peti, bárminemű munkát vállalok.” Az ajtó mellett kispad lapult, azon üldögélt Peti, és elégedetten malmozott az ujjaival. Mi mást tehetett volna? Nyafogott volna inkább, hogy árvaságra jutott, elkerült a hangyabolyból? Azt már nem! Ha így hozta a sors, majdcsak megél valahogy a maga kenyerén! Amint csöndesen malmozik, egyszer csak hallja, hogy valami zöngicsél a feje fölött. Az a valami leszállt a kõrakásra, összecsukta szárnyait, és egy ideig igazgatta a ruháját. Nicsak, hiszen ez Katica kisasszony! Katica úgy viselkedett, mint aki nem is látja a hangyát, várt, amíg Peti odament hozzá. – Maga az az úr – kezdte aztán egyszerre –, aki tegnap itt kocsi-kázott azon a hintón? – Táskájából elõvette a tükröt, és igazgatta homlokán a haját. – Igen, én vagyok az. Ugye, szép volt a hintóm? – kérdezte szívrepesve Peti. Nagyon tetszett neki Katica. – De még milyen szép! Én is szeretnék egy olyan hintót! – mondta vágyakozón Katica. – De nem csigafogatút, mint a magáé volt, hanem másfélét – tette hozzá nyomatékkal. – Ó, ez csak tréfa volt! – sietett a magyarázattal Peti. – Csupa tréfából fogtam be a csigát! Ha maga is szeretne kocsikázni, lóra lenne szükség. Megjárná akár egy zöld csikó is. A barnák túlontúl vadak… Ha akarja, megszelídítek magának egy zöld csikót! – ajánlkozott Peti. – Megkérdezem az anyukámat – mondta Katica. Felvetette fejét, kiterjesztette szárnyát, és elrepült. Peti addig nézett utána, míg csak belé nem veszett a messzeségbe. Hiába, nagyon tetszett neki Katica.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 790 Ft

A termék megvásárlásával

879 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Rendkívül keresett és ritka! Megkímélt állapotban.
Kiadó könyvmolyképző kiadó kft.
Kiadás éve2004
Oldalak száma:60
Súly300 gr
ISBN2399980990264
ÁrukódSL#2111505333
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 790 Ft

A termék megvásárlásával

879 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét