Hazatérő lovam körmén virágos rét illatát hozza, ...

... avagy furcsa görcs a torokban Fábián László első regénye korszakhatárt jelent a magyar irodalomban. Előzmények nélkül, az áramlat első vonalában írta meg az azóta már "posztmodern"-ként ismert és azonosított zsáner első prózai művét. Azóta is az újító technikai eljárások jellemzik munkáit, elkötelezett és kutatói lendületű híve, tanulmányozója a kortárs szöveg-alkotás lehetőségeinek. A regény egy igen érzékeny gyermek panteista világképének tükre, művésszé érlelődésének belső története, aki a nagy földrajzi fölfedezővel, Roald Amundsennel azonosul. ,,Írónk nem csupán arról regél komplex zeneiséggel telítődött húrokon, ezerszínű palettával, hogy korunk emberének már nem maradtak fölfedezni való 'sarkok'. Sokkal fontosabb a ráébredés és ráébresztés: a mi feladatunk, küldetésünk bonyolultsága és nehézsége ebben a vaskori, felszíni, tehát bizonyos értelemben látszólagos hamuszürkeségben, a rejtettségében, az inkonkrétságban és a megfoghatatlanságban gyökerezik" írja Pósa Zoltán.