Heri Kókler és a pokol kapuja

A Pokol tüze úgy égett, olyan forrón lángolt, hogy Heri Kókler azt hitte, mindjárt leég a bőre, a haja megolvad, ragasztott sebhelye meg elpárolog a homlokáról. Monogramos izompólójában lötyögő vajkemény testét megfeszítette, hernyótalpas cipőjének sarkát a homokba süllyesztette, a hátát pedig nekivetette az előzetesen gondosan beszegezett, leláncolt és belakatolt nyílászárónak. Ám ebben a pillanatban észrevette, hogy az Alvilág Ura, kampós végű farkával, rafinált módon el akarja tulajdonítani tőle a minden zárat nyitó, éppen ezért csodatévő erővel rendelkező Moszkvics­slusszkulcsot, amely a nagy izgalmak közepette valahogyan a földre esett. Heri szeme rémülten kidülledt, mint egy kőkeményre pumpált békának. A Kapu tetején, a két hatalmas tartóoszlopon, gonosz vigyorral világított a két mindent látó őrszem, mintha csak annak örültek volna, hogy korunk hősének ezúttal nincs semmi esélye. De Heri Kókler nem adta fel, mert tudta jól, hogy minden nagy kapu mellett szokott lenni egy kis kapu is...