Hímzések Baranyából és Bács megyéből (Mintagyűjtemény)

népművelési propaganda iroda  | 1979  | irkafűzött  |  46 oldal

Libri Antikvárium
Saját képekkel - Utánnyomás - XXXII., többnyire fekete/fehér táblával - Ismertető: Ennek a dolgozatnak az a célja, hogy Baranya megye ismeretlen, közzé nem tett hímzéseiből - hímzéselemeiből és mintaszerkesztéséből - válogatott szemelvényeket mutasson be. Bács megyéből kevés mintát közlünk, azokat is csak akkor, amikor azok a baranyai anyag jobb megértésére szolgálnak; szebb, kifejezőbb, vagy fejlettebb megnyilvánulásai az ott honos hímzéselveknek. A baranyai hímzéseket megkülönböztetett hely illeti Magyarország fonalas munkái sorában változatosságuk, sokrétűségük s nem utoljára számbeli fölényük miatt. Csupán az RNK-ban levő Kalotaszeg magyar népcsoportja vetekedhet vele, de az is inkább a mennyiséget illetően. A Baranyára jellemző sok hímzésváltozat, egymás mellett, másutt az országban nem lelhető fel, itt viszont képviselve van a magyar fonalas munkáknak csaknem minden ága és igen sok stílusa. Baranyában sok és sokféle a szőttes; a vászon- és pamutszőttesek (Kodolányi János: Baranyai szőttesek) mellett, igen kiterjedt gyapjúszőttes kultúrája is. A hímzések alig felsorolható stílusai közül a szálvonásos és szálszorításos munkákat, a vagdalásos-laposöltéseket; a régibb és újabb stílusú lapos- és keresztöltéses technikájú gyapjú- és pamuthímzéseket; az aranyszállal s ennek későbbi változataként sárga vagy fehér fonallal dolgozott, lényegükben "aranyhímzéseket" említjük; továbbá a magasöltéssé alakított tulajdonképpen laposöltésféleségek sokféle változatát; a láncöltéses munkákat, melyek laposöltéssel keverve szoktak megjelenni, - hogy csak a legjellegzetesebbekről szóljunk. Megtalálható itt a szűcs- és a szűrhímzés sajátos előfordulásban s a szűrposztóféleségeken e vidékre jellemző formában a posztórátét. Túláradók a csipkefélék közül a varrott csipkék, a recefélék, a horgolások, valamint a kötött munkák mind számban, mind formaváltozatban; készülnek kötéssel a csipkéken kívül más jellegű darabok is.- További ismertető. "belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel (állapotfotó) Keveset forgatott, jó állapotú példány. Ismertető/ízelítő: "Belelapozás". A gerinc felső szélén apró törés látszik.
Kiadó népművelési propaganda iroda
Kiadás éve1979
Oldalak száma:46
Súly119 gr
ISBN2399967349290
ÁrukódSL#2111463784
Kötésirkafűzött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét