História - A Magyar Történelmi Társulat folyóirata - II. évfolyam (1980), II. szám - XXXIV. évfolyam (2012) 9-10. szám. (Az összesen megjelent 228 számból 217 szám, 10 kötetbe kötve)

Példányunkból hiányzik az összes megjelent számból 11 szám: 1979/1-4.; 1980/1.; 1981/1.; 1987/4.; 1989/(1-2).; 1989/3.; 1996/7. és a 2000/7. szám, a többi évfolyam teljes. A História 1979 és 2012 között előbb nyomtatott, majd online is megjelent magyar történelmi tudományos ismeretterjesztő folyóirat volt. Alapítója és főszerkesztője Glatz Ferenc, az MTA egykori elnöke volt. A rendszerváltás előtt a népszerűségét annak köszönhette, hogy a magyar és az egyetemes történelem, többnyire a közép-európai térség addig jobbára tiltott, ugyanakkor közérdeklődésre számot tartó kérdéseit tárgyalta. "A Magyar Történelmi Társulat, majd a História Alapítvány folyóirata 1979 óta előbb évente négyszer, majd nyolcszor megjelenve szolgálja a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség igényeit. Az első számhoz írott szerkesztőségi beköszöntőben így fogalmazzák meg a folyóirat hivatását:,,Régen készültek már a hazai történészek, hogy széles közönséghez szóló folyóiratot bocsássanak útjára, melynek hasábjain közérthető módon adják elő felfogásukat az egyetemes és a nemzeti múlt történéseiről, összefüggéséről. ... Mindannyiunkban, történészekben él a belső meggyőződés, hogy tudományágunk soha nem zárkózhat el a társadalomhoz-szólástól. A kutató, míg témájának sokfelé futó szálait felfejti, levéltárakban, könyvtárakban tölti ideje nagy részét. Ez alakította ki azt a magát hosszú ideig tartó elképzelést, hogy a történész világtól visszavonult, magát csak a poros levéltári polcokon, aktákban, könyvekben kiismerő tudós. A valóságban sohasem volt ez így. Az ókori auctorok munkái, még inkább a középkori krónikások feljegyzései nem mérhetően szűkebb körben váltak a maguk korában ismertekké, mint a tömegkultúra a könyvnyomtatás, a több ezer példányos kiadványok korában élő modern történetíró könyvei. Mégis: amazok munkásságát ugyanúgy a jelenükhöz szólás igénye hajtotta, mint a maiakét. Az embert történelmében szükségszerűen mindig önmaga, cselekedetei, építése, rombolása, sikerei, bukásai érdekelték. Ez az igény élteti a történetírást, egyidejűleg az irodalmi műfajok többikével. S ennek az igénynek felismerése mozdítja a történetírót, hogy a búvárlásaiból leszűrt következtetéseit, mintegy tanulságként a társadalomnak továbbadja. Századunkban, amikor a tudományok soha nem látott szakosodása, szakágazatokra bomlása végbemegy, amikor kutatóintézetek, akadémiák, egyetemek nemzetenként sok-sok ezer tudományos szakértőt foglalkoztatnak, fokozatosan jelentkezik a veszély: az így specializálódott résztudományok elszakadnak a szélesebb közönségtől. Szakfolyóirataik kis példányszámban jelennek meg, előadásaikat csak a többi specialistának tartják, nyelvezetük lassan csak egymás között érthető.A társadalomtudományok számára ez az éltető közeg elvesztését jelentheti. Amennyiben a jelen helyzetet történetileg feltáró tudomány, a történettudomány és a társadalom szerves kapcsolata megszakad, tudományunk létjogosultsága lesz megkérdőjelezhető. ... Ahogy a történettudomány nem élhet a társadalmi közgondolkodástól elzártan, úgy a társadalom sem létezhet saját történetének beható ismerete nélkül. E kölcsönös igény felismerése szülte a széles közönséghez forduló történeti folyóirat eszméjét, s ennek szem előtt tartása vezeti a szerkesztőket, a munkatársakat is."1997-től rendszeres melléklete az Ezredforduló - Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián c. periodika is." (Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)