Hit, igazság, tolerancia

Vajon mondhatják-e a keresztények azt, hogy az emberek megváltásának oka egyedül Jézus Krisztus? Vajon le kell-e mondania a kereszténységnek az igazságra formált igényéről ahhoz, hogy modern és toleráns legyen? Karl Rahner azt mondja, hogy a nemkeresztény ember számára elbizakodottságnak tűnhet, hogy a keresztény az üdvösséget és mindazt, ami a más vallásúakban az üdvösség hatásának tekinthető, Krisztus kegyelme gyümölcseként és anonim kereszténységként értékeli, a nemkeresztényt pedig olyan kereszténynek tartja, aki még nem ébredt kereszténysége tudatára. Pál apostol azt mondja, hogy a hízelgés vallása nem vezet Jézushoz. Joseph Ratzinger azon az alapon határozza meg a problémát, miszerint a keresztény hit alapjában véve már régen megfogalmazta, milyen helyzetet foglal el a vallástörténelemben: Krisztust az ember egyetlen valóságos és ezért végleges üdvösségének tartja. Így a többi valláshoz kétféleképpen viszonyulhat: Ideiglenesnek, ily módon pedig a kereszténység előfutárának tekintheti őket, és így előfutári szerepükben bizonyos értelemben pozitívan értékelheti őket. Tekintheti őket természetesen elégtelennek, Krisztussal szembehelyezkedőnek, az igazsággal ellentétesnek is, melyek csak hitegetik az embert az üdvösséggel, de azt soha meg nem adhatják neki. Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa tanulmányában, mely első ízben jelenik meg Magyarországon, azt a kérdést teszi fel: Mi az igazság? A rendkívüli időszerűséggel és tudományos értékkel bíró művet Sallai Gábor fordításában, Székely János püspök lektorálásával olvashatjuk.