Hitler bizalmasa voltam (Rauschning)

zrínyi katonai kiadó  | 1970  | papír / puha kötés  |  238 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG Szenzációs könyv jelent meg a párizsi könyvesboltok kirakatában 1939-ben. A könyvet Hermann Rauschning, Danzig szabad Város szenátusának volt elnöke írta, aki nemrégiben még Hitler bizalmas baráti köréhez tartozott. A fasiszta Németország épp ebben a pillanatban rohanta meg Lengyelországot; s a világ, amely szívszorongva leste a náci fenevad következő csapását, mohó érdeklődéssel vette kézbe Rauschning könyvét - talán megtalálja benne, milyen jövőt szán az emberiségnek a barnainges új diktátor. S a könyvben valóban minden benne volt. Rauschning 1933-34-ben, tehát a hatalomátvétel előtt és az azt követő időkben volt tanúja Hitler "kinyilatkoztatásainak" - a rettegett Führer sokszor olyan belső gondolatait is feltárta a danzigi elnök előtt, amelyeket saját pártvezérei előtt óvakodott volna felemlíteni - s Rauschning naplójegyzetei világosan bebizonyítják: a hitleri fasizmus már a kezdet kezdetén az egész művelt világ lerombolására és világuralomra törekedett. A danzigi elnök, aki pedig a náci párt alapító tagja volt, felismerve a fasizmus népellenes, emberellenes voltát, már 1934-ben szakított vele. Ma, a háború befejezésének és a fasizmus szétzúzásának 25. évfordulóján döbbenetes mementó ez a könyv. Döbbenetes, mert megmutatja: voltak, akik időben felszólították a világot az összefogásra a nácizmus ellen. Ez a könyv, amelyet csaknem minden nyelvre lefordítottak - legalábbis a nyugati féltekén - ott volt minden gondolkodó ember, minden politikus szeme előtt. Miért váratott magára hát az összefogás oly sokáig, miért kellett annyi véráldozat, annyi érték teljes pusztulása? Döbbenetes a könyv azért is, mert a már rég panoptikumi rémfigurákká dermedt alakok élnek, cselekednek, terveznek és reménykednek a lapjain. A bűnös, gonosz indulatok, a népámítás és demagógia uralma, a nyomorgó Németország és nyomor fölött dőzsölő fasiszta uralmi klikk vérgőzös Walpurgis-éjszakája elevenedik meg a szemünk előtt. Olyasfajta ez az élmény, mint amit Romm világhírű filmje, a "Hétköznapi fasizmus" nyújtott: a hihetetlen tények eleven dokumentuma. De döbbenetes a mementó azért is, mert arra int: amíg imperializmus van, világhódító tervek is érlelődhetnek újra meg újra. Ez a könyv szigorú figyelmeztetés hát az emberiségnek, hogy bármilyen álarcban jelentkezzen is, ismerje fel és leplezze le a fasizmus igazi arcát, hogy mielőtt terveit valóra válthatná, odajusson, ahová negyedszázaddal ezelőtt a hitleri gyilkosok véres bandája jutott. Vissza TARTALOM Előszó 5 Az eljövendő háború 15 Egy este és egy délelőtt Obersalzbergen 23 "Kegyetleneknek kell lennünk" 26 Terv a fiókban 29 Játék Danziggal 33 A ménesek, amelyekben az új német nemességet tenyésztik 37 Az Antikrisztus 49 A fehér asztalnál 58 Latin-Amerika leigázása 60 "Az élettér"-be iktatott Mexikó 63 Az Egyesült Államok meghódítása 66 Az új fegyver, avagy háború fegyver nélkül 69 "Igen, mi barbárok vagyunk!" 74 A terror 77 Uzsonnakávé kuglóffal 80 Fiaim, csak gazdagodjatok! 85 A cinizmus dicsérete 89 A pénz nem számít 92 Hitler kilép a Népszövetségből 97 Hitler lerántja a leplet külpolitikájáról 104 Háború vagy béke Oroszországgal? 113 "Kötelességünk az elnéptelenítés!" 119 Északgermán mítosz 122 A világpropaganda rohamcsapata 125 Hitler és a Reichswehr 132 A "Nagy purgálás" előkészítése 140 Belső háború két fronton 142 Holttestek balra és jobbra 145 A második forradalom 151 A "korporációs állam" terve 154 Amisztikus háromszög 160 "Nem vagyok diktátor!" 164 Infláció? Kenyérjegy? Soha!" 171 "Hogyan hajtom uralmam alá a tömegeket?" 176 Fekete és fehér mágia 181 Az új Messiás Apokalipszise 186 Wagneri csapongások, avagy Parsifal a hatalmon 190 Halljad, ó, Izráel! 194 A felsőbbrendű ember tenyésztése 202 Kinyilatkoztatások a titkos tanról 206 Az örök forradalom 209 Hitler és a nők 211 A sasfészek 214 Az új Maciavelli 219 Adolf Hitler testamentuma 226
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Kiadó zrínyi katonai kiadó
Kiadás éve1970
Oldalak száma:238
Súly200 gr
ISBN2310009585988
ÁrukódSL#2111585091
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét