Hívószavak (Publicisztikai írások)

Ez a könyv: cikkgyűjtemény. A cikkgyűjteménynek pedig, íratlan, ám szigorú hagyományokat követve, igyekeznie kell igazolni önmagát: vajon mi indokolja, hogy a benne összeválogatott cikkeket újságból kötetbe emeljük, szükségképp mulandóságra ítélő közegüket az öröklét ígéretét nyújtó közegre cserélve. Efféle legitimációs törekvéshez nem érzek elegendő erőt magamban: könyvemnek önmagáért kell helytállnia tehát. Néhány dolog mindenesetre bizonyos. Az itt most újra közzétett írások nem születtek volna meg két lehetőség nélkül. Az egyik lehetőség természetesen nyolcvankilenc csodája: a csúnyácska, szívünknek mégis annyira kedves magyar félforradalom. Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyek alighanem a legtöbbet köszönheti neki: még éppen ismerve a pártállam világát, nem felejti el becsülni a most beköszöntött új világot. Ha nincs nyolcvankilenc, akkor nincsenek azok a könyvek és politikusok, nincsenek azok a gondolatok és teljesítmények, amelyek a kötetbe foglalt elemzések tárgyát képezik. A másik lehetőség a legnagyobb példányszámú és legszínvonalasabb napilaphoz fűző, immár jó néhány esztendős kapcsolatom: itteni írásaim elsöprő többsége ebben a - "szocialista", majd "országos" - napilapban jelent meg először. A lap kulturális rovatvetőjének, Vörös Károlynak szerkesztői nyitottsága hagyta cikkeimben megszólalni azt, ami eredetileg is érdekelt, az ő baráti unszolásai fordították figyelmemet afelé, ami eredetileg távol állt tőlem. A lap és a lapszerkesztő nélkül aligha vált volna belőlem publicista.