Hogyan értheted meg a közgazdaságtant 1 óra alatt?

agykontroll kft.  | 2002  | papír / puha kötés  |  125 oldal

Libri Antikvárium
"...még sosem volt annyira időszerű, mint most, hogy az emberek megértsék a közgazdaságtan legfontosabb alapelveit, amelyek közvetlenül befolyásolják anyagi jólétünket" - írja könyvecskéje elején szerző. Mélyen egyetértek vele, hiszen demokráciában élünk, ami azzal is jár, hogy szavazatunkkal mi döntjük el, kit bízunk meg pénzünk kezelésével. Ettől pedig az életszinvonalunk és gyerekeink, unokáink életszínvonala függ! Márpedig, ha nem értjük, hogy miként működik valójában ez a világ, akkor bármilyen jól hangzó dumának simán bedőlhetünk, s aztán bánkódhatunk, de akkor már késő lesz... Marshall Payn az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Az igazi zsenialitása azonban abban rejlik, hogy - és erre kevesen képesek - egyszerűen, közérthetően és érdekesen tudja átadni a tudását. Marshall Payn közgadaságtanból is diplomát szerzett. "A közgazdaságtan megértésében ez a diploma jelentette számomra a legnagyobb akadályt" - mondta beszélgetésünkkor. Majd kifejtette: évekbe került, amíg rájött, hogy a bonyolultnak tűnő rendszer mögött valójában néhány egyszerű összefüggés húzódik meg. Ezt a tudást adja át írásában. A könyv címe bizonyára irritáló a közgazdászok számára. Hadd idézzem ezért hát a mű egy részletét: "- Azt akarja mondani, hogy mindössze ennyi a közgazdaságtan? - Egyáltalán nem, Tom! Amit most megtanultak, az annak csak néhány alappillére. Egypár olyan tényező, aminek közvetlen hatása van a világon élő minden egyes ember jólétére. Olyan alapvető törvényszerűségek, amelyek mindig és mindenhol érvényesek." TARTALOM: Fordítói előszó 3 Előszó 5 A pánik 7 A kísérlet 13 A modell 23 A pénz 33 A kormány 41 Hol tartunk most? 61 A történelem 65 A nép 67 Az infláció 73 A szegénységcsapda 79 Az eszköz 87 A leleplezés 95 Az ellenszer 101 A realitás 121 Szerzői megjegyzés 126
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó agykontroll kft.
Kiadás éve2002
Oldalak száma:125
Súly100 gr
ISBN2399969632918
ÁrukódSL#2110346857
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét