Holt határon

Amélie Nothomb a legifjabb francia írónemzedék egyik legtehetségesebb képviselője. Bár alig múlt harmincéves, a rangos Albin Michel kiadónál, ahol már-már háziszerzőnek számít, eddig 9 könyve jelent meg: 8 regénye és egy színműve. Első regényét, a magyarra is lefordított A gyilkos higiéniájá-t 25 éves korában, 1992-ben publikálta és visszhangos sikert aratott vele. Azóta jóformán minden évben kiadják egy-egy művét. 1998-as regénye, a Holt határon egy kis szigeten játszódik, valahol a normandiai partokkal szemben, öt évvel az első világháború befejezése után. Nomen es omen – a sziget neve: Mortes Frontières, azaz Holt-határok. Egyedüli birtokosa és korlátlan hatalmú ura egy furcsa öregember, a Kapitány, akinek még csak az igazi nevét sem tudják a szigettel szemközti városka lakói, pedig már évtizedek óta ott él a Holt-határokon. A szigeten egyetlen ház áll, a Kapitány háza. Igen különös ház ez – minden ablaka elérhetetlenül magasan van és még csak véletlenül sem találni tükröt benne, sőt olyan fényes, sima, felületet sem, ahol bármi tükröződne. A titokzatos ház másik lakója egy fiatal lány, Hazel, aki egy bombázásban elvesztette a szüleit. A súlyos égési sérüléseket szenvedett, árván rokonok és pénz nélkül maradt lányt a Kapitány vette pártfogásába: ő a gyámapja és egyben a szeretője Hazelnek. E két, nagyon különböző embert feszültségekkel, ellentmondásokkal terhelt kapcsolat köti össze, amelynek hátterében nyilvánvalóan valami titok lappang. Ennek a titoknak ered a nyomába a szigetre érkező ápolónő, Françoise, aki mindinkább úgy érzi, Hazelt halálos veszély fenyegeti, mielőbb el kell menekíteni erről az elátkozott helyről. A Holt határon remek pszichológiai thriller. Nothomb regénye bővelkedik váratlan fordulatokban, leleplezésekben, izgalmakban. Van benne szerelem, szex, vér, nézőponttól függően gyilkosságnak is minősíthető öngyilkosság, jelenben tovább élő és ható múltbéli bűn. Nothomb nagyon sokat tud az emberi lélekről, a mélyén megbúvó „szörnyekről”. Tudja, hogy lehet gyűlölve szeretni és szeretve gyűlölni, hogy nagyon nehéz meghúzni a határvonalat igazság és hazugság, valóság és illúzió között, hogy a gonosztettet és a jótéteményt néha csak egy hajszál választja el egymástól, hogy igenis van olyan, hogy végzetes szenvedély, mindent betöltő, egyetlen, abszolút érzés, csak egyedi mércével mérhető sajátos erkölcs. Regénye ennek hiteles bizonysága.