Hová tűnt a huszadik század?

A hagyományt - azaz voltaképpen a kultúrát - T. S. Eliot dinamikus kristályszerkezethez hasonlítja, amelyet a jelentős új elemek folyamatosan átrendeznek, s ezek az átrendeződések régi elemek helyzetének megváltozásához, olykor kihullásához vezetnek. Az európai kultúrkör az utóbbi negyedszázadban történetének talán leggyorsabb és legradikálisabb, máig lezáratlan átrendeződését élte meg. A kötet írásai ennek a negyedszázadnak a során jöttek létre, a változások félig-meddig tudatos tanúiként, s így csábító lenne azzal jellemezni őket, hogy 21. századi szempontokból tekintenek 20. századi tárgyaikra. Valójában nem jellemző rájuk efféle távolságtartás, és a végleges válaszadás szándéka sem. Kérdéseik inkább új kérdésekre és válaszokra inspirálnak, hogy ezeket a tárgyakat megtartsák a megváltozott figyelem és a gondolkodás fókuszában, megóvják a hagyományból való kihullástól, és jelezzék: a 20. századon még korántsem vagyunk túl.