Hullám, híd, háló

Hullám, híd, háló; fények, árnyékok, hajlatok és ívek, érdes felületek. Nyitott és zárt terek, szélfújta dűnék, jéghideg falak. "Fogalmaznom kellene / valami tárgyszerűt. Ami hozzad köt, élmény / Iehet." Ám ehelyett újra csak kupacok, pikkelyek, apró szúrások a testben, a zúzmarás alufólián csillogó pára hűvöse: a fragmentum-lit nedves színtere, kietlen tárgyi díszlete. Czifrik Balázs mondható meséket, látható íveket, tapintható testeket is érezhető érzéseket keres akkor, amikor "Mindenről tudni, hogy nem az". Amikor már réges-régen leáldoztak a "nagy korok", amikor a mesekönyvírók "képtelenek elszámolni a nagymamával", s tehetetlenül széttárják a kezüket. A költő nem hiszi, hogy tudna rajtuk segíteni, azt viszont elmondja, hogy miért nem lehet lekerekíteni önnön keserű, de mégsem reménytelen, erős is sokat ígérő lírai történeteit. "Adja az Úristen, akkor is, ha / nincsen, hogy legyenek angyalok."