Húszezer rabló

A patakmederben katonák közelednek, egyes sorban. Lassan jönnek, nem tartanak lépést, szinte némák. Fegyvereik tompán megzörrennek az esti csendben. Első pillantásra arcuk teljesen egyformának látszik: barnára sütötte a nap, több napos szakáll van rajta, szemük véreres, a fehérje csillog, arcuk beesett, ajkuk merev és komor. Ingük kemény, mint a ponyva, az összekeveredett izzadságtól és portól, látszanak rajta a friss izzadság sávjai. Nincsen harisnya rajtuk, lábszáruk szinte feketére sült;bakancsukat teljesen kifehérítette a homok. Akinek még van zubbonya, felvette, mert a levegő nemsokára metszőn hideg lesz;a fejükön mindenféle fövegek: egy rohamsisak, egy gyűrött széles karimájú kalap, egy olasz csúcsos sisak. Hátizsákjaik, oldalzsákjaik és tölténytáskáik éppoly fehérek lettek, mint a bakancsaik, fegyverük helyenként tompán csillog, megkopott az öthónapi használatban. Különös látvány. Valamikor olyan emberek voltak, mint bárki más, de most már nincs emberi formájuk...