Időtlen utakon

"A vonat erdőkkel borított völgyeken át kanyargott, és engem elárasztottak az emlékek... A rozoga ajtók folyton kinyíltak, zörögtek; néhány ablak is be volt törve, beesett rajtuk a hó és megmaradt a padlón. Beburkolóztam a kabátomba, mélyen a fejembe nyomtam a kalapom, hogy megőrizzek valamit a testem melegéből. Útitársaim mosolyogtak, és megértőn egy korty cujkával, román szilvapálinkával kínáltak... Ha egy gyorsabb vonat húzott el mellettünk, a törött ablakokon beáramlott a hó, és ott kavargott a folyosón. Románia északi részébe tartottam, az ukrán határ felé, hogy betartsam egy öreg barátomnak tett ígéretemet. Még egy egész napra volt szükségem, hogy elérjem az Északi-Kárpátokban levő elszigetelt kis falut, de az ígéret - ígéret. A vonat nagy csörömpöléssel haladt a dombokon át, és gondolataim visszakanyarodtak a mostani utazásomhoz. Hamarosan átkelünk a hóborította hágókon, és lassan, egyre lassabban, leereszkedünk a régi Máramaros völgyeibe"