Időutazás a 20. században

ELŐHANG - élő hang? Porzik a fű, dübörög a föld. Szilaj lovak hátán, nyereg nélkül ülnek - őseim, kiknek mára nyoma sem igen maradt sem Hajdúban, sem Biharban. Csontjaik is rég elporladtak, pedig nem voltak éppen gyenge legények. Egyenes gerinccel ülték a lovat, s ez a gerinc inkább megroppant, mintsem meghajoljon. Ezek a nyakas kálvinisták harcoltak Bocskai katonáiként. Bethlen Gábor, Thököly Imre majd Rákóczi Ferenc fejedelem harcosaiként küzdöttek a hitért, a szabadságért, a magyar jövőért. Utolsó, mármint innen visszafelé menve, még felismerhető nyoma annak a Hajdú Istvánnak van, aki 1799-ben vagy éppen 1800-ban hagyta el a családi fészket Kötegyánban, ahová valamikor a Rákóczi Szabadságharc folyamán-végén kerültek valamelyik Hajdú városból. A köd itt összesűrűsödik, mert szorosan váltják egymást az egyházi annalesekben a Józsefek és Istvánok - mind, mind Hajdúk. Ugyanis ez volt a természetes. A családi vagy vezetékneveket Magyarországon Habsburg II. József, a ,,kalapos király" tette kötelezővé 1787-ben. Az amúgy nem túlzottan szelíd-lelkű hajdúk között nem sok megértésre találva, hisz' ők mind Hajdúk voltak. Hányadik gyerek volt a családban István, aki világgá ment - szerencsét próbálni - mint a mesében, nem tudjuk. De a Békés vármegyei Orosháza környékén lett először árendás, talán Csorváson. Lassan gyarapodott, földet vett, háza lett Orosházán már 1802-ben. A család rengeteg munkával szépen gyarapodott az orosházi emberöltők jó egy évszázada alatt, pedig még Amerikába is jutott belőlük. Orosháza egyik fontos, kálvinista gazdálkodó családja lett, amelyet végül a XX. század ember-, és főleg magyar-pusztító viharai lassan kiirtottak. Manapság összesen két (nőtlen) fiú unokatestvér és két lány testvér a maradék Magyarországon. Utód, gyerek? - Sehol. Külhonban van a jelen nemzedék többsége, ,,hála" 1956 véres eltaposásának. Négy fiú született Kanadában - mindeddig (2011-ben) - egy kisfiú és egy kislány utóddal. Egy fiú él Dániában, szintén gyermek nélkül, és végezetül egy lány van Dániában két gyermekkel. Ez két unoka, egy fiú, egy lány - tízes éveik elején. De magyarul persze, az unokák közül nem tud egyikük sem. Ezek után elgondolkozhatok: érdemes? Van értelme egyáltalán ennek a munkának. Hiszen ez egy történelmi töredék egyéni élményekből összerakva, amelyek minden bizonnyal csak annak fontosak, aki ezeket átélte, és volt mersze leírni. - Esetleg még holmi kóbor történész találhatja egyszer érdekesnek műve fűszerezésére, ha rábukkan. Tempóra mutandur... 2012. Igen, változnak az idők. Ki tudja merre? Pázmánd, 2012 július