Így kezdődött

Részlet a kötetből: Belgrád, 1903. június 11. A belgrádi "Takovo" kávéházban a cigányok elrakják szerszámaikat, ásítozva várja a pincér, hogy fizetni szólítsák az utolsó vendégek, néhány mogorván maga elé pillantgató tiszt, A hosszú sovány mérnökhadnagy, Milutin Lazarevic, aki egyenruhás bajtársai között úgy fest állig gombolt fekete gummiköpenyében, mint rágöngyölt zászló a rúdján, odainti a pincért és megkérdi mi történt, hogy ma már ilyen korán zárnak. A pincér kendőjével letörli az asztalt és vállat von: - A dalosünnepély, nagyságos uram. Mindenki fáradt és álmos. Ilyen ünnepéllyel sok a dolog. - A kikötő felől egy gőzsíp hosszan elnyújtott sivítása hallatszik. - Most utaznak Zimonyba az ünnepélyre jött utolsó vendégek. A tisztek felállnak és elhatározzák, hogy átmennek a "Bulevar" kávéházba, odaát még szól a zene. Közreveszik a hosszú, fekete gummiköpenyes mérnökhadnagyot: - Vigyázz, Milutin, figyelmeztetik, - lépcső. Lazarevic mereven lépked mint egy seprőnyél és lábait szinte vak módjára emelgeti. Néhányat lépnek, aztán megállnak a tisztek és hallgatóznak. A konak kertje felől rézfúvók harsogó muzsikája hallatszik át, a festőrzenekar a ,,Kék Duna"-keringőt játssza.