Így utazunk mi

Mit tesz a boldogtalan idegenvezető, ha kedves utas vedel, mint a gödény, ha örökké morog, ha mindig elkésik, ha sírógörcsöt kap, mert szobatársa a lelkébe taposott? Mi történik, ha elvész a beszállókártya, ha ellopják a csoport ellátmányát, ha késnek a buszok, és nem működik a mikrofon? Mit kezd éjféltájt az ajtaján dörömbölő utassal, s hogyan kapja össze magát egy kórházban vagy rendőrségen átvirrasztott éjszaka után? A napló szerzője, aki szakmabeli és nagy gyakorlata van az ilyesmiben, egy távolkeleti társasutazás kacagtatóan derűs vagy bosszantóan lehetetlen, de mindenképpen tanulságos epizódjaiba szövi az úti bonyodalmakat. A szereplők - a részeges és a nagyképű, a tudálékos és a szekánt, a kleptomániás és az örökké késő vállalkozó, gyárigazgató, aggszűz, rámenős némber, szenilis főorvos vagy seftelő videós - személyében az olvasó szomszédaira, kollégáira, uram bocsá', magára ismerhet, és megmosolyoghatja őket vagy kedvére szörnyülködhet rajtuk meg a szervezési malőrökön. És megbizonyosodhat arról, hogy bizony így utazunk mi, a rendszerváltozás után is.