Innen nézve

Olyasmi akar lenni, ez a könyv, mint néhány formásabb kavics a Duna-parton. A sok céltudatosságban megfáradva, pihenve sétálgató ember közül talán egy-egy figyelmesebb szemű észrevesz, talál bennem valami izgalmasabb formát, vagy színt, vagy textúrát. De nem akarok olyan érdekes kavics lenni, amit már haza kell vinni, vagy mutogatni a szomszédoknak, mint egy bizarr alakú krumplit, ami döbbenetesen hasonlít az adott faluban a plébános fiára profilból. És remélem kevés lesz itt az olyan lapos kő, ami kacsázásra csábít - ezt azért írtam ide, hogy biztosan minden bőrt lehúzzak erről a képzavaros metaforáról. Egy volt kollégám szerint úgy írok, mint ahogy Gróf Balázs rajzol. Nem jól, de ami születik, az mégsem rossz. Mindig csak egy kicsit bosszantó, sosem nagyon. Szerinte olyan vagyok, mint a tubák. Majdnem tüsszenteni kell tőlem, de mégsem. Hát nem tudom. Úgy írok, ahogy nekem jólesik.