Ismerd meg nevét!

szegletkő kiadói alapítvány  | 2021  | papír / puha kötés  |  256 oldal

Libri Antikvárium
"Sok könyvet írtak már Isten neveiről. Ezek nagy része tudományos munka, amely mélyrehatóan igyekszik felderíteni Isten valamennyi megszólításának teológiai jelentését, kimerítően vizsgálva a Bibliában található huszonhárom összetett nevet és a további negyven olyan elnevezést, melyben a Jehova szerepel. E könyv megírásakor úgy döntöttem, hogy nem fogok Isten minden egyes nevéről írni. Az sem volt célom, hogy a kiválasztott neveket teológiai szempontból tüzetesen tanulmányozzam. Célom e téma vizsgálatával sokkal inkább az volt, hogy az Isten neveiről szerzett tudást a szívembe véssem. Személyes kijelentést szerettem volna kapni az Ő neveiről, hogy azok teljes jelentését az Istennel való napi kapcsolatomban alkalmazni tudjam. Tudjátok, Isten minden egyes neve valami meghatározó dolgot jelent ki az Ő természetéről és személyiségéről. Miközben az Igét tanulmányoztam, rájöttem, hogy Isten, a különböző neveit kizárólag népe szükségei szerint tárta fel előttük - a krízis legnehezebb pillanataiban. Felderengett előttem, hogy én is így akarom megismerni az én Uram természetét: szeretném megérteni, hogy milyen szívvel van irántunk, népe iránt, amikor a legnagyobb próbákban vagyunk. Ezért döntöttem úgy, hogy Istennek azokat a neveit fogom megvizsgálni, amelyek a saját próbáimhoz és nehézségeimhez kapcsolódnak." Részlet a könyv előszavából
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 900 Ft

A termék megvásárlásával

490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szegletkő kiadói alapítvány
Kiadás éve2021
Oldalak száma:256
Súly180 gr
ISBN2399957250933
ÁrukódSL#2111702402
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 900 Ft

A termék megvásárlásával

490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King