Isten igájában

Az Isten igája alatt egy katolikus pap gyötrődik, aki hívő lélek, hisz mindenben, ami hinni való, Istenben, egyházban, az erkölcsi és világi törvényekben, csak egyben nem tud hinni: a saját papi hivatásában. Tiszta érzéssel ment, mint félig-serdült fiú a szemináriumba, de nem hivatásból. Inkább azért, mert szegény özvegy anyján, testvérein akart segíteni. Éppen a tiszta érzése volt a veszedelme: nem tudta a papi pályát, mint sokan, talán legtöbben, egyszerűen csak életpályának, foglalkozásnak, kenyérkeresetnek tekinteni. Teljes idealizmussal fogta fel és ezért története mindvégig az idealista folytonos véres súrlódása a világ realitásaival. A szemináriumban az élete még csak belső vívódás önmagával, önmagában való kételkedésével, azokkal a forrongó fiatal ösztönökkel, amelyek szívét az élet, a férfivágyak kiélése felé szorították. Amint azonban kikerül mint fiatal pap a világba, folytonos összeütközésbe jut azokkal a valóságokkal, melyek körülveszik. Látja és nem bírja közömbösen látni a székely falu népének romlását, melyet a gondozására rendelt hatóságok bürökratikus közönnyel tűrnek, felháborodik ez ellen és nem hogy segíteni tudna, hanem még az egyházi hatóságtól is megrovást kap. Átéli a faluban a háború kitörését, az első izgalmas hónapokat, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a szörnyűségek szörnyűségének igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult kis falu szenvedését, ahol ő is mint plébános folytonos nyomorban él, a csak hasukkal és erszényükkel törődő gonosz papokat, a nép naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait, aztán a végleges katasztrófát, a román imperiumot, a magyar sors veszendőségét. E roppant élmények közben pedig mindig ott reszket benne az önmagában és pályájában való bizonytalanság, hol elfojtva a segíteni akarás szenvedélyes impulzusa alá, hol erőre kapva és megint visszanyomva az élő hit és szeretet erejétől. Végre egy tiszta, szenvedélyes szerelem leszakítja róla a reverendát, amelyen kezdettől fogva hasadások voltak, amelyeket mindig csak jól-rosszul tudott összefoltozni.