Itt és most

ursus libris  | 2009  | papír / puha kötés  |  178 oldal

Libri Antikvárium
Egyszer csak leültem az íróasztalomhoz, és elkezdtem papírra vetni az elmémből és a szívemből jövő gondolataimat és érzéseimet. A Biblián kívül egyetlen könyvhöz sem nyúltam idézetért. Miután nekikezdtem, meglepve láttam, milyen könnyedén tudom folytatni. Úgy tűnt, egyik gondolat vonja maga után a másikat, egyik érzésből születik a következő. Hosszú önvizsgálat kerekedett belőle, terjedelmes személyes hitvallás, Isten országába való bepillantások sorozata. Azt vettem észre, hogy magamról, a barátaimról és a családomról írok, és az Istenemről, akik mind-mind szövevényes módon kapcsolódnak egymáshoz... A könyvben szereplő különféle elmélkedések önmagukban is megállják a helyüket, egymástól függetlenül is olvashatók. Ugyanakkor igyekeztem őket nagyobb témák köré szőni, hogy amikor egymás után olvassák őket, a lelki élet összefüggései átfogó módon jelenjenek meg az olvasók szeme előtt. Olyan ez, mint a mozaik: minden egyes kis kőnek megvan a maga egyedi jelentősége, ám távolabbról nézve olyan új képpé állnak össze, amelyet külön-külön nem mutathatnának meg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:közepes állapotú antikvár könyv - aláhúzásokkal
A borító sarkai enyhén gyűröttek. Néhány oldalon kevés tollas aláhúzás, jelölés. A lapélek kissé foltosak.
Kiadó ursus libris
Kiadás éve2009
Oldalak száma:178
Súly230 gr
ISBN2310004158347
ÁrukódSL#2111504174
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét