Jel a semmiről

EZERJÓ Mit keres itt nyolc kék virágláb? Vizet, hogy oltsa szomját. A napfény a tenger tetőin? Halat, hogy fenn is ússzon halezüst-szín. Árnyam a rezgő bükklevélen? A fényt, melyben együtt él igen és nem. Vagy sejtett dolgok csillanását. Reszket, mint ma született papucsállat. Láttam már magam, hogy ne lássam. Elég, ha több leszek az elmúlásban. Nem szórtam el Pilátus álmát. Tudom, a kérdés maga az igazság. Mit keres itt ezerjó szellem? Kihuny, majd rám talál a végtelenben. Báthori Csaba új verseiben ősi és kimeríthetetlen témák bukkannak fel változatos formákban és ma már szokatlan gazdagságban. Úgy tűnik, mintha ez az irodalom arra törekedne, hogy visszaszerezze a költői öntudat elsorvadt alapjait, idők mélyére süllyedt tartalékait és rejtett forrásait. A költő azzal ragadja meg az olvasót, amit maga is megfogott; abba avatja be, amiben ő is ritkán részesül; úgy vezeti a szabadba, hogy ő maga nekivág a labirintusnak. Hasonló eredményekről ad hírt - a borítón - Csehi Péter grafikája.