Ji Csing haladóknak - Struktúrák - Erők - Kombinációk

bioenergetic kft.  | 2004  | papír / puha kötés  |  158 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG Amikor tanácsot kérve kézbe vesszük a Ji Csing érméket, aktivizálódik a tudattalan, és elénk tárja az adott pillanat mintázatát. Ez pedig egyértelmű rendszert teremt, amelyben minden teljes harmóniában és egyidejűségben áll a kozmikus Egésszel és semmi sem a véletlen műve. Az embernek meg kell tanulnia erre a rendszerre és ritmusra hangolódnia. A Ji Csing az egéyik legősibb jósmód. Sokan, sokféleképpen kutatták és magyarázták már, jelentős alkotások, mi több, kultúrák, mint a taoizmus vagy a konfucianizmus alapjául is szolgált - noha "csupán" nyolc ősjel alkotja. Ezek a jelek - éppúgy, mint a világ jelenségei - folyamatosan változnak, átalakulnak egymásba. A dolgok mozgásának irányát és célját jelenítik meg, melyet a tudata által vezérelt (gyakran sajnos félrevezetett) jelenkori ember oly könnyen szem elől téveszt. Ha megértjük e jelek üzenetét, segítségükkel saját kezünkben vehetjük sorsunk irányítását, és kevésbé érezzük magunkat ismeretlen és szeszélyes erők játékszerének. A könyvet azoknak ajánljuk, akik komolyabban szeretnének elmélyedni a Ji Csing rendszerében, a trigramok elrendeződésében, a hexagramon belüli vonások jelentésében, valamint a Ji Csing, az asztrológia, a tarot és a számmisztika mélyebb összefüggéseiben.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Újszerű állapotban!
Kiadó bioenergetic kft.
Kiadás éve2004
Oldalak száma:158
Súly159 gr
ISBN2399980970532
ÁrukódSL#2111368163
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Amber Smith: Amilyen most vagyokAmber Smith: Amilyen most vagyok