Jó napot! Ferenc pápa vagyok

jezsuita könyvek  | 2014  | puhatáblás, ragasztókötött  |  88 oldal

Libri Antikvárium
Ferenc pápával beszélgetés - írott formában - eddig még nem látott napvilágot. Róma jelenlegi püspöke mintha tartózkodna az éles "kérdezz-felelek" helyzetektől. Az első újságíró, aki Ferenc pápával négyszemközt, személyesen is leülhetett egy interjúra, Antonio Spadaro jezsuita. Az ötlet a jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztőinek évente megrendezendő találkozóján merült fel 2013 júniusában. Ferenc pápa örült felkérésünknek, ugyanakkor mindjárt jelezte, hogy egy szép szabályos interjú nem éppen az a műfaj, amelynek keretei között gondolatainak lényegi mondanivalója kifejezésre juthat. Ezért azt tanácsolta, hogy kérdéseinket előre fogalmazzuk meg, majd közülünk egyvalaki keresse fel őt, akivel beszélgetni fog. A feladatot Rómában élő rendtársunk, a Civilita Cattolica főszerkesztője vállalta. Antonio Spadaro végül háromszor is találkozott Ferenc pápával, és e találkozások eredménye csakugyan más lett, mint amire legelőször gondoltunk. Az interjút olvasvaugyanis nemcsak kérdésekkel és válaszokkal találkozik az olvasó, hanem személyes hangvételű vallomásokkal is.Horváth Árpád SJ A Szív és a Jezsuita könyvek főszerkesztője
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - név/ajándékozási beírással
Kiadó jezsuita könyvek
Kiadás éve2014
Oldalak száma:88
Súly109 gr
ISBN2399960669784
ÁrukódSL#2111528710
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök