Jób, az elhivatott

A francia kritikában általános a panasz, hogy a nagystilü regény, a gondosan előkészített, hatalmas architektúrával felépített és alaposan kidolgozott regény Zola és Huysmans modorában csaknem teljesen eltűnt. Nincsenek nagy, életeket, sorsokat átfogó, tömegeket, eszméket vagy legalább eleven embereket mozgató regények. Az irók az életnek egy kis zugát látják meg, s annak pár jelenetét vetítik futó képekben a vászonra, mintha csak a filmtől tanulnának. Könnyed, kedves, élvezetes művészet ez, de a pillanatnyi szükségletnek szolgál és a gyors elmúlás bélyegét hordja magán, az elgondolást alig éli tul és halott talán már megszületése pillanatában, amint Henri Bidou, a legismertebb kritikusok egyike a mai francia regényről irt tanulmánysorozatában megállapítja. Mégis van a regénynek egy válfaja, ahol a régi tradíciók folytatódnak és ez az analitikus regény. Nemrégiben jelent meg könyvalakban egy igen érdekes ankét, melynek során a fiatal francia irók arról nyilatkoztak, hogy kit tartanak irodalmi mesterüknek. A regényírók legnagyobb része Paul Bourget mellett tett hitvallást s ez egész természetesnek is látszik az analitikus regény másodvirágzásának megállapításával egyidejűleg, hiszen Bourget, aki a fiatalok irányának kialakulására tulajdon bevallásuk szerint a legnagyobb hatással volt, az analitikus regény nagy mestere...