Katolikus-protestáns egységtörekvés története Magyarországon

Standard Press. New Jersey, 1965 - Alig három évtizeddel ezelőtt lemosolyogták az egységtörekvőket. Javíthatatlan optimistáknak, álomlátóknak tartották őket. A katolikus egységmunkásokra 1928-ban XI. Pius pápa a "Mortalium animos" Encyclicája alkalmazott hangfogót. Ebben a pápa komoly, alapos okokkal tiltotta meg, hogy a katolikusok az Egyházak Világtanácsa gyűlésein részt vegyenek. 1929-ben az uniós Pribilla S. J. nyíltan hangoztatta a paradoxont: "A keresztények belátják, hogy az unióra szükség van, de azt is, hogy képtelenek megvalósítani az egységet." XXIII. János pápa óta viszont az egységtörekvés olyan világmozgalmi jelleget ölt, melyben a keresztény vezetők legtöbbje tevőlegesen vesz részt. Ma már katolikus megfigyelők vannak jelen a keleti egyház és a protestantizmus gyűlésein; az orthodox és protestáns megfigyelők és vendégek száma a vatikáni zsinat harmadik ülésszakán már 75-re emelkedett. A zsinat maga százszázalékosan (2,132 szavazat 11 ellen) szavazta meg az Ökumenizmust, ami annyit jelent, hogy ezentúl minden katolikus írónak, szónoknak, előadónak írásaikban, beszédjeikben szem előtt kell tartaniok a keresztények egységét. Minket - jelenleg - a kérdés magyar vonatkozása érdekel. A legnagyobb örömmel állapítjuk meg, hogy az emigrált magyarság egyházi vezetői - nagyon kevés kivétellel - azonnal bekapcsolódtak a mozgalomba. A magyar egységtörekvésnek eddig legkimagaslóbb tényei (melyekről kiadványunkban részletesen emlékezünk meg): Európában a magyar evangélikusok és katolikusok között történt meg az első egyházi találkozó; az Egyesült Államokban pedig a magyar reformátusok és katolikusok között.