Kedves bópeer...!

,,Születtem Budapesten, a kilencvenes évek vége felé, így ha jól számítom, még közelebb járok a hetvenhez, mint a noylcvanhoz. Családi okmányaim, születési bizonyítványom s keresztlevelem is Budapest ostroma idején lebombázott házunk romjai alatt elvesztek, az azóta eltelt három évtized alatt másolatokat szerezni, úgy látszik, nem volt időm" - kezdi elbeszélést, vallomását Déry Tibor regényének hőse, az idős budapesti író. Amit elbeszél - önmagának beszéli el -, az a világirodalomban meglepően ritkán szereplő tárgy: az öregedés folyamata. Nemcsak fájdalommal és halálfélelemmel, hanem valamilyen furcsa, kaján luciditással figyeli írásának legfőbb témáját, önmagát: hogyan meszesedik maga az agyvelő is, hogyan alakulnak ki rigolyái, hogyan lobban fel benne - mégis! - a vágy az új gyönyörök, új szerelem, talán a halhatatlanság iránt, hogyan ismerkedik meg menyével, egy szép, fiatal lánnyal, aki felszítja benne a betemetettnek hitt szenvedélyeket, utoljára, a végső, néma csönd előtt.