Képek arc nélkül

A hetvenes éveiben járó Jože Hradil kezet fogott Jókai Mórral. Weöres Sándor, Örkény István, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter, Dragomán György ugyancsak - és nincs ebben semmi különös. A kézfogás hagyományozódik, elég hozzá egyvalaki, akinek a rokonságában volt egy budapesti nyomdász annak idején, amikor Jókai művei megjelentek. Jože Hradilnak volt. A többi már magától értetődik. Muravidék központja, Muraszombat a huszadik század során hol az Osztrák-Magyar Monarchiához, hol a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, hol Magyarországhoz, hol Jugoszláviához tartozott. Ma a Szlovén Köztársaság városa. Mozgalmas történelmének szemtanúi, egy nagycsalád szétszóródott tagjai próbálják ebben a regényben emlékképek és valóságos fényképek segítségével összerakni saját mikrohistóriájukat, egy évszázad mozaikos történetét a tizenkilencedik század végétől a két világháborún át napjainkig. A történetnek számtalan magyar vonatkozása van, a családtagok közül ugyanis többen Magyarországon telepedtek le, és lélekben is magyarokká akartak lenni, vagy - a rendszerváltás után - Nyugaton próbáltak szerencsét. Mások, mint a szerző magyar édesapja is, Jugoszláviában élték le az életüket. Jože Hradil Muraszombatban született. Oroszlánrésze van benne, hogy a magyar irodalom színe-java, klasszikus és kortárs, szlovénül is olvasható. Évtizedekig dolgozott a Pomurska založba szerkesztőjeként. Mindhárom műfajban jártas fordítóként tekintélyes életművet hozott létre, és - bár Jókaival csak áttételesen - például Weöres Sándorral, Kertész Imrével, Örkény Istvánnal valóságosan is kezet fogott. Neki köszönhetjük többek közt a Tóték trieszti bemutatóját, az évente megrendezett vilenicai nemzetközi irodalmi találkozó szervezését, az első szlovén-magyar és magyar-szlovén szótárt, és most, mint írónak, ezt a varázslatos családi krónikát, melynek szereplői közt jelen van ő is, az örökké változó, huzatos történelem viharaiban helyt állni, tájékozódni vágyó európai.