Kerékpáros útikalauz (Magyarországi kerékpárutakkal )

idegenforg.prop. és kiad.váll.  | 1989  | papír / puha kötés  |  179 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Kerékpározni jó. Szórakoztató, izgalmas, egészséges. Ez a könyv azoknak szól, akik már, vagy majd rövidesen kerékpártulajdonosok. Azoknak, akik messzi vidékekre vágyakoznak, akik szeretnék megismerni a csendes haladás örömét, a saját erőből elért siker ízét. Azoknak, akik nem elégednek meg azzal, hogy a lakótelep óriás vagy a kisváros piciny házai között köröznek, hanem kis hazánk zeg-zugait szívesen felkeresnék kétkerekű vasparipájukon. Szól azoknak, akik az ország egyik végéből a másikba ismerőshöz látogatnának, és azoknak is, akik "csak" úgy útrakelnek, vagy éppen neves műemlékért, hőforrásért, többszáz éves fáért kerekeznének hosszú órákat. Könyvünkben leírjuk, hogyan lehet viszonylag olcsón használható felszereléshez jutni, hol lehet még ma is több szarvassal mint autóval találkozni, milyen trükkök segítenek át a forgalom buktatóin. Munkánk hazánkban úttörő kezdeményezésnek számít. Azzal a lelkesedéssel végeztük, amely nélkül nem érdemes kerékpárra ülni. Ennek ellenére bizonyosan vannak hibái, hiányosságai. Kérjük olvasóinkat, hogy észrevételeiket, kiegészítéseiket, módosító javaslataikat a bringásokra jellemző közvetlenséggel közöljék a szerkesztőkkel, hogy a következő kötet még jobb, használhatóbb legyen.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képekkel (állapotfotó). Keveset forgatott, jó állapotú példány. Könyvízelítő: "Belelapozás". Fekete-fehér ábrákkal, térképekkel illusztrálva. 86 oldalas, részletes kerékpár-útvonalakat tartalmazó térképpel.
Kiadó idegenforg.prop. és kiad.váll.
Kiadás éve1989
Oldalak száma:179
Súly219 gr
ISBN0589000472173
ÁrukódSL#2107070209
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött