Keresztény kisközösségek

James O'Halloran könyve régi-új jelenségről: a keresztény kisközösségekről szól. Ilyen közösségeket ma a világ minden táján találunk, számuk Magyarországon is nő, miközben - a kor szükségleteinek megfelelően - a hagyományos közösségek is egyre határozottabb alakot öltenek és egyéni vonásokat mutatnak fel. A globalizáció korában élünk, ebből az életformából hiányoznak a közvetlen, személyes, emberközi kapcsolatok. Ezt a hiányt pótolják a kisközösségek. Az emberek közti kapcsolatok kétoldalúak: az adáselfogadás kölcsönösségén alapulnak. Az egyoldalú kapcsolatrendszerben, amelyben csak az egyik fél ad, előbb-utóbb felborul az egyensúly. Közösségekhez csatlakozva elsősorban azt várjuk, hogy feloldja magányunkat, készen álljon segítség nyújtásra. Ám ez is csak kétoldalúan működik. Emlékezzünk Jézus szavaira: ,,Ha ketten vagy hárman együtt vagytok az én nevemben, veletek vagyok". A keresztény kisközösségek is ennek az együttlétnek az áldásait keresik. Jézus szavait azonban sokszor talán nem a maga teljességében értjük. Jézussal együtt lenni ugyanis annyit jelent, mint az ő szellemében élni: másokért élni. A jézusi életstílus tehát mindig a magunk odaadása és a mások elfogadása. A közösség, sok más névtől, jelszótól eltérően, nem elvont fogalom, hanem nagyon is kézzel fogható valóság, sok apró jelből, gesztusból tevődik össze. A falat összetartó malter összetevői - a cement, homok, víz - külön-külön ki vannak téve a romboló erőknek, szél, vihar egy-kettőre széjjel fújja. Együtt, erős falként azonban mindennek ellenállnak. Ugyanígy: az önzetlen együttlét adja a közösség erejét. A közösségek ezt az erőt jelenítik meg a társadalomban, de csak akkor, ha nem névleges, látszatközösségek, hanem közös élet, imádság, együttgondolkozás, együtt cselekvés van mögöttük. Ha egymásért, egymásra figyelve, és így Jézus nevében vannak együtt közösségeink, akkor nemcsak egymással, hanem Krisztussal is fogunk találkozni.