Keservek

magyar könyvklub  | 2002  | műbőr  |  189 oldal

Libri Antikvárium
A Keservek a száműzetés dalai. Kr.u. 8-ban Augustus császár egy vers és egy eltévelyedés miatt kiutasította Rómából Ovidiust, tartózkodási helyéül kijelölve a Fekete-tenger melletti Tomi városát. Ovidius haláláig nem térhetett vissza Rómába, de az írásbeli kapcsolattartás nem volt számára tilos. Itt, Tomiban, ahol „barbárok a népek, és idegenek némely csillagok”, született meg többek között a Tristia című elégia-gyűjtemény, amelynek I. könyvét még az egy évig tartó utazás közben, 8-9-ben küldte haza Rómába a költő, a többi négyet évenként. Ezek az elégiák verses levelek az otthoniakhoz. A versek címzettjeit – kivéve harmadik feleségét, aki végig kitartott mellette, de Rómában maradt abban a hitben, hogy ott többet tud férjén segíteni – soha nem nevezte meg. Nehogy bajuk essék. Augustus azonban soha nem bocsátott meg. A gyanakvás és elnyomás légköre, amely a császár utolsó éveit jellemezte, nem tartott igényt a Tomiban egyre lázadóbb hangúvá váló költőre. A levelekből az is kiderül, hogy Ovidius rendkívül jól értesült volt az otthon történtekről. Tudott a politikailag veszélyesnek ítélt művek nyilvános elégetéséről is. Levelei, amellett, hogy egy nagy költő művei, hihetetlenül érdekes kordokumentumok is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyar könyvklub
Kiadás éve2002
Oldalak száma:189
Súly300 gr
ISBN2310005636356
ÁrukódSL#2110856164
Kötésműbőr

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény